Tudományos meggyőződése, hogy Isten van

Professzor Danis György a sors kegyelme folytán magas kort ért meg (márciusában töltötte be 90. életévét). Otthonában nem csak a szavak segítségével, az emlékek felidézésével kerülünk egy ismeretlen világ különleges szépségű kellékei közé. Thaiföldi kék fából faragott műremek bútorai sajátos hangulatot kölcsönöznek beszélgetésünknek, amikor felidézi nem hétköznapi emlékeit.

Édesapja gróf Teleky Pál birtokán volt gazda, édesanyja szintén ott dolgozott. Javaslatára szerzett okleveles jegyzői vizsgát, s úgy tűnt, ő is a mezőgazdaságban találja meg a helyét. Nem így történt. Tíz évig küzdött azért, hogy orvos lehessen, így viszonylag későn, 28 éves korában került be az orvosi egyetemre. Pécsett nyert felvételt.

Előtte azonban egy kis faluban, Mórágyon volt jegyző. A rend feloszlatását követően oda „száműzték” a pécsi Pius Gimnáziumból a jezsuita paptanár–igazgatót, páter Bodolay Gyulát több rendtársával együtt. Bodolay páter természetesen ott sem szűnt meg papi hivatását folytatni. Igyekezett a szélnek eresztett idősebb lelkészeket és szerzetes nővéreket összefogni, karitatív tevékenységet folytatott, maga köré gyűjtött minden jóakaratú tanárt, tanítót a környékről, s mellette a falu templomában misézett. Az akkor pályakezdő Danis Györgyöt latinra tanította. Egyik alkalommal huszonöten jöttek el a Bodolay páter által összehívott gyűlésre. Az eseményt azonnal beárulta egy besúgó, Danis György azonban mielőtt még a rendőrök odaértek volna, elsietett Bodolay atya lakására, s így mind annyiuknak sikerült időben elmenekülni s elrejtőzni. A következő évben Danis Györgyöt felvették az orvosi egyetemre, s a pécsi manrézában, ahova került, nagy szeretettel és hálásan fogadta az ott élő közösség. Segítő készségük elkísérte egész életén át. Páter Bodolayt egészen a hetvenes évek végéig rendőri megfigyelés alatt tartották, s bár okíthatta a kommunista elit gyerekeit, egykori latin tanítványával soha többé nem találkozhattak. Azt mondta: nem szeretné bajba sodorni.

Az egyetemi évek idején, majd azt követően Völgyesi Ferenc professzornak több mint húsz esztendőn át tanítványa, majd munkatársa, akinek lélekkutatásai, szemléletmódja, egész habitusa nagy hatással van rá. Völgyesi Minden a lélek című könyve egy egészen más perspektívába helyezi a gyógyítást, s miután ekkor már nemcsak tudja, de alkalmazza is a hipnózist a gyógyítás csaknem minden területén, igen szép eredményeket ér el. Az 1960-ban kezdődött munkálatok eredményeit, melyet tanulmányában le is ír, megjelenik a British Journalban.

Orvosi működése során több szakvizsgát szerzett. Gyakorlatra tett szert sportorvoslásból, trópusi-, indiai tradicionális orvostanból. Tagja a Magyar–Japán Társaságnak, illetve annak orvos csoport vezetője, a Kőrösi Csoma Társaságnak, az Orvostörténeti Társaságnak, a Nemzetközi Hypnózis-, s a Fájdalomkutató Társaságnak. Egyetemi hallgatóként ébred fel benne a vágy, hogy megismerje az idegrendszert, így kerül közel Pavlov tanaihoz, ami arra inspirálja, hogy elsőként a neurológiai szakvizsgát szerezze meg. A kor felfogása szerint akkoriban Európában mindent a freudizmus hatott át, ami a hipnózis értelmezésének egészen más magyarázatot, értelmet adott, mint a pavlovi. Danis Györgyhöz az utóbbi szemlélet állt közelebb.

Felismeri, minden a lélekben kezdődik; úgy a betegség, mint a gyógyulás. A lélekhez egy módosult tudatállapotban a gyógyító szavak erejével vezet út, amely sokkal tágabb annál, semmint hétköznapi értelemben gondolnánk. Ehhez eszközként a szuggesztiót alkalmazza, s mielőtt bárki valamiféle ördögtől való dologra gondolna; a hit, a gyógyítás, a szeretet erejével kimondott szavak szuggesztíven hatnak az elmére – meggyorsítva általa a gyógyítás, gyógyulás folyamatát. Az egyetem elvégzése, a szakvizsgák letétele után kezdődik igazán kalandos életútja. Elmegy falura dolgozni, különböző pozíciókat tölt be, majd fél éven át hajóorvos. Eljut Vietnamba, Kínába, Indiába, Japánba, a Szovjet unióba – némelyik országba többször is. Mindenütt a keleti medicinák gyökereit kutatja (így jut el Tibetbe is), s keresi, hogyan lehet azt a nyugati gyógymódokkal összehangolva a beteg érdekben hasznosítani. Találkozik a Dalai Lámával, akivel az ősi gyógymódokról, a kínai, tibeti gyógyászatról beszélgetnek. Felfedezi, hogy a ma japánnak gondolt tudás eredője valójában koreai. S hogy sok idővel ezelőtt Kínában az akupunktúrához csont tűket alkalmaztak. Indiában a fájdalomcsillapítás módszerét tanulmányozta. Szüntelen tanul, gyűjti az információkat, s integrálja addig szerzett ismereteibe.

Tizenkét nyelvet beszél – közöttük számos távol-keletit. A felhalmozott tudás birtokában, már nyugdíjasként találkozott Masaru Emoto A víz információja című könyvével, ami segítette abban, hogy addigi ismeretei, kutatásai letisztulva, egy merőben új információval gazdagodjanak. A könyvben leírtak, s a mellé társuló tudás birtokában felismerte: Masaru tudománya új iskolát teremtett a gyógyításban, abból kiindulva, hogy az emberi test kétharmada folyadék, s mint ilyen, kiváló információhordozó. S ismét csak ne gondoljunk megfoghatatlan dolgokra, hiszen bizonyára már többen megtapasztalták, hogyan viselkedik az a cserepes növény, amit otthonunkban szeretettel ápolunk, vagy az, amelyikre nem sok gondot fordítunk. Ez is információtovábbítás, s noha nem kézzel fogható, az eredmény mégis egyértelmű. Az ősi elem nem csak ivásra való, megőrzi, továbbítja a benne tárolt információt. Danis professzor állítja, élettanilag csak tiszta vizet lenne szabad fogyasztanunk, ami azt jelenti, hogy csak pozitív információt tartalmazhatna a víz, amit magunkhoz veszünk. Hogy ez mennyire nincs így, ahhoz gondoljunk bele, milyen információkat hordozó vizet fogyasztunk nap, mint nap… Korát messze megelőzve alkalmazza a gyógyításban az információt, az információhordozókat. Vezérlőelve a test–lélek–szellem harmóniájának megteremtésére való törekvés.

Egész életében szakadatlanul tanul. Hol azért, hogy a tudás birtokába jusson, hol azért, hogy saját felfedezéseit öntse érthető, tanítható formába. Tanulva dolgozott, s dolgozva tanított. Egész orvosi pályafutását az őszinte tanulási vágy, az érdeklődés motiválta. Ideggyógyász szakvizsgát is azért szerzett, hogy pontosan értse a szervezet vezérlőrendszerét. Körzeti orvosként számtalanszor megtapasztalja, mennyivel többet ér sokszor a szép szó, mint a medicina. Tudása így bővül lépésről lépésre, követ kőre rak, hogy végül szerves egységgé álljon össze, s a megszerzett, megtapasztalt tudás minél komplexebbé váljon a gyógyítandó beteg érdekében. Felismeri: a betegségek, az egymásra épülő, egymást kiegészítő különféle gyógymódok gyakorta meghozzák a teljes gyógyulást. Ma már inkább csak a tájékozatlanok vitatják a komplementer (kiegészítő) tudás hasznosságát.

Ötven évig volt magánrendelője, ahol az általa megismert terápiákat alkalmazta – szép eredménnyel. „Mindent a betegeimtől tanultam” – mondja.

Nem hiszi, hanem tudományos meggyőződése: van Isten. Struktúra nélkül nincsen lélek, s lélek nélkül nincs struktúra. Korunk legnagyobb tévedése Danis professzor szerint, hogy a nyugati orvoslás a testet és a lelket külön kezeli, s nem szerves egységként. Több évtizedes orvosi tapasztalata: bármit teszünk is, azt a szervezet igyekszik jóra fordítani. Ugyanezért csak bizonyos ideig rendeli vissza betegeit, mert a folytonos beavatkozással újabb információt továbbítana a szervezet felé.

A tudomány meg van győződve a maga organicitásáról, miközben nem lenne szabad megfeledkezni a nil nocere (nem ártani) elvéről.

A hipnózisról azt vallja: út a gyógyításban, amikor a fizikai valóság kikapcsolásával a szó, annak jelentése akadálytalanul jut el a lélekig. Felismeri, a szó a leghatalmasabb inger, amely tartalmával hat. Sorsával elégedett. Azt mondja, az embereket szeretni kell. Mindent nem tudunk elérni, megtanulni, de nem is kell. Választhatunk: vagy Isten, vagy a szétesettség.

A kérdésre, ha újra kezdhetné, mit tenne másként, azt feleli: „Csak ezt csinálnám újra. Olyan jó, hogy nem mentem el külföldre, mert itt annyit kellett küszködni.”

Nem teszi hozzá, mekkora felhajtó erő lehet a küzdés, a lemondás egy nemes, önmagunkon túlmutató cél érdekében. Danis professzor lemondott, küzdött, s az orvoslásban nem kisebb eredményre jutott, mint minden korábbinál közelebb hozott egymáshoz két, egymástól látszólag távoli kultúra amúgy egyetemes tudását, s azt tanítandó szintre emelte.

Lehoczky Leopoldina