Szeretnék...

Szeretnék mindig szépeket álmodni!
Békén, nyugodt szívvel, a reggel
ha jön, ne megváltóként…

Mosollyal párnámon érjen,
mert átölelnek mind  a jó barátok,
s unokáim szólongatnak a kertben.

Sétáljak a tanúvá lett Balaton partján,
járjak csillogó hullámok fölött széllel,
s álmodhassak  a túl- és túli partról;

ahol az Isten- és emberszeretet majd
elhantol fájdalmat,  hűtlenséget,
s megsimogatnak, akik értenek…

Hagyjatok el álmok a védtelenségről,
a fuldoklás kínjáról, az egyedüllétről,
a hangtalan kiáltásról, ha kígyó mar.

Nem akarok álmaimban
arctalan, nyirkos testet ölelni, mikor
nem ébresztenek fel a madárhangok.

Adjátok álmok inkább az örömeimet,
az erőt, hogy eltaláljak a nappalok
gyilkos, villámos sötétségében.

Mentsetek meg az elhagyottak kínjától,
a vérbe borult irigy tekintetektől,
és ha csúszó-mászóvá lettek barátok.

Álmodni szeretnék a szeretetről,
s Isten hangjára ébredni: Fiam,
megkapja jutalmát a jócselekedet.

Madáritató örök lábnyom

Szersén Gyula halálára

Talán még a súlyos függöny mögött toporogtok izgatottan,
hogy társulatotokban előadással köszöntsétek az érkezettet.
   Micsoda előadás lesz! És milyen parádés szereposztás!
   Kutyu, téged kérdezlek, a halálotokig hűséges barátot.
Mit szántok ott Gyulának? Van-e új műsorterv?
Vagy nosztalgiáztok, felidézve a legbonyolultabb „előadást”?
   A múlandó földi színpadon mindig egy nemzetnek játszó
   csodálatos kollégát? Szerencsére ott nem sürget az ügyelő.
 
De biztosan föl-föl tekintetek, várva a legfőbb „rendezőre”:
akinek a kedvére akartok járni, már csak hálából is.
   „Itt” nincs idő felidézni mindent, előhívni a szerepeket,
   csak amelyekre a leghevesebben kezd dobogni a szív.
„Ott” minden végtelen, és nem borul sötétségbe a színpad;
Hallom, egymás szavába vágtok, nevetgélve - „emlékeztek”?
   Irigyek vagyunk, hogy Gyula hangján hallhatjátok
   Negyedik Henriket, Calvust, Fabriziot, Montague-t, Vazult.

Mi pedig csak a kerti csillagfényes orgona- virágokban
képzelünk titeket, ahogy világítotok, nekünk utat,
  hogy eljussunk hozzátok, egy ölelésért, kézfogásért
  és bátorításért: előre hittel a legnemesbekért!
A Szegénylegények, Rózsa Sándor, Liszt Ferenc, Petőfi
„szavaival a nemzet szinkronhangján”, éltetni hűséget,
   rongyszélű hazánk szeretetét, világcsodája nyelvünket,
   a szálfa-egyenességet, aminek példája vagy, Szersén Gyula.

Talán üzenet

Álltam kiint a levélhullásos sötétben,
s ámulva  talán megértettem végre
a Teremtő akaratát.

Mire szánta, hogy esténként, mintha
milliárd szentjánosbogár otthona lenne,
felkapaszkodnak az ég nagy boltozatára
                                   a csillagok…?
S miért akarta, hogy, mint az élettől
búcsúzó  ember szemefénye,
úgy halványodjanak el hajnalonta, fénytől
sorvadjanak bele az örök Mindenségbe.

Mint ki nagy titok nyomára bukkan,
s tehertől szabadul meg lelke,
megfejtettem azt, amit üzent
                                   a csillagokkal:

Te is az vagy, Ember, kijössz a fényre,
aztán, ha végigjárod életed földi útját,
egy titkos égbolton ragyogsz tovább,
                                    mint csillag.

Amire felnéznek mind, akik szerettek.

Bobory Zoltán

2021-08-08