Kitartás, szorgalom, tisztesség

Sok évvel ezelőtt Szentesen egy csöndes kis utcácskában rábukkantam egy Herbária szaküzletre. Van ezeknek az üzleteknek valami varázsuk, ami rabul ejti az embert. A semmivel össze nem téveszthető illat, a különféle teákat rejtő papírzacskók látványa, a zavarba ejtően sok tégely, doboz. Senki hangja nem állított meg már az ajtóban az unásig hallott „segíthetek?”-kel, hagytak nézelődni, ízlelgetni ezt a különös világot.

     Csak később tudtam meg, ki az üzlet tulajdonosa. Amikor alkalom adódott a beszélgetésre, megéreztem, Kellerné Kati nem hétköznapi ember.

     – Hogyan került Szentesre, s mióta él itt?

     – Szüleimet ’44-ben telepítették ki a Felvidékről. Akkor gyermekésszel nem értettem a történteket, mert nyaranta változatlanul a nagyszüleinkkel töltöttük a szünidőt. Utólag állt össze bennem a kép: min mentek keresztül a szüleink.

     – Hogyan alakult az életük?

     – Édesanyám varrónő volt, édesapám vezetőhelyettesként a TB szentesi kirendeltségét irányította. Éppen leérettségiztem, amikor édesapám váratlanul meghalt. Több olyan betegsége is volt, amiből nem látott kiutat, sem reményt a gyógyu lásra – sorsa felett maga döntött. Halála súlyos keresztet rakott ránk, s ettől kezdve nekem is hozzá kellett járulni a család anyagi fennmaradásához. Ami azt is jelentette, hogy számos, a jövőmmel kapcsolatos álmomnak búcsút mondhattam. S milyen a sors? Halála előtt még ő segített abban, hogy tanulás mellett bekerüljek az egyik szentesi gyógyszertárba. Így szereztem meg az asszisztensi végzettséget.

     – Munkalehetőségnek tekintette, vagy többet is látott benne?

     – Sohasem gondoltam, hogy a gyógyítás egyetlen üdvözítő módszere a tablettákat jelenti. Az idős gyógyszerészektől még azt kaptam útravalóul, hogy van a hagyományos orvoslás és gyógyítás, de mellette vannak olyan módszerek is, amelyek a múló idővel mind inkább feledésbe merülnek. A mögöttem lévő évtizedek azonban rácáfoltak erre. Ugyanis megjelent egy generáció, akiknek egyáltalán nem mindegy, hol, mit vásárolnak és fogyasztanak. S akik – indokolt esetben – egyfajta egészséges távolságtartással kezelik a gyógyszereket. Helyette szélesebb körben igyekeznek tájékozódni a szelídebb gyógymódok iránt, mondván: szükségtelen ágyúval lőni verébre. Fel ébredt bennük az az egészséges életösztön, amit a mi generációnkból csaknem sikerült kiölni.

     – Hogyan alakultak a dolgok a továbbiakban?

     – Amikor megkaptam a diplomámat, azon a napon férjhez mentem Keller Ferenchez. (Egy korábbi privát beszélgetésünk alkalmával Kati elmondta házasságuk történetét. Nem az indiszkréció szándéka vezet, de úgy hiszem, sokunknak szolgálhat tanulságul történetük. Nem szerelmi házasság volt, viszont az együtt eltöltött évtizedek eltéphetetlenül összekovácsolták őket. Mint egy érzékeny, nemes virág, úgy nőtt közöttük a szeretet, ami elképzelhetetlenné tette, hogy ne legyenek egymás mellett jóban-rosszban, ne fogják egymás kezét örömben-bánatban. Egymás kölcsönös tisztelete, megbecsülése azt jelentette, hogy egész életükben számíthatnak egymásra.)

     Aztán megszülettek a gyermekeink: ’73-ban a fiam, három évvel később a lányom. Nagyszerű emberek lettek mindketten. Amikor két év után visszamentem dolgozni, egy kisebb patikába kértem magam, hogy elegendő időt tölthessek a családommal. De már ekkor ébredezett bennem a gondolat, hogy nem egy gyógyszertárban fogom leélni az életemet. Egyre inkább a természetes gyógymódok felé fordult az érdeklődésem, főként az motoszkált bennem, mindezekkel hogyan lehetne másokon segíteni.

     – Amióta ismerem, mindig ilyen volt: folyamatosan kereste, hogyan segíthetne másokon, s ez a mai napig így van.

     – Valószínűleg ezzel születtem. Megerősített benne, hogy a férjem minden ez irányú törekvésem segítette. Hihetetlenül kevés pénzzel tudtunk elindulni az új úton. Mindössze két magánüzlet volt akkor az országban: a mienk Szentesen, illetve Kecskeméten a másik, amit Cseh Karcsi bácsi, egy idős gyógyszerész működ tetett. Hozzá mentem konzultálni, segítséget kérni az induláshoz. Egyedül kezdtem dolgozni. Az igazi áttörést az hozta, hogy ’87-ben jelent meg Maria Treben: Egészség isten patikájából c. könyve. Ugyanebben az időben levetítették a televízióban a Fekete Doboz által Béres Józsefről készített filmet. Ez hozzásegítette az embereket, hogy nyitottabbak legyenek a szelíd gyógymódok iránt. Ezt követően jelentek meg a Béres Csep pek a patikákban, amit a Herbária gyártott. Rendszeresen utánfutós személyautóval jártunk fel az áruért Pestre. Egyik alkalommal, amikor hazaértünk Szentesre, azt mondtam a férjemnek: menjünk viszsza Béres Cseppekért, mert úgy érzem, hiány lesz belőlük az országban. Másnap hajnalban már ott voltunk, s mondtam a raktárosnak, elviszem az összes Béres Cseppet. Úgy 8–9 óra körül értünk haza, s azt látom, hogy az üzlet előtt hatalmas sor áll, sokan kis sámlikon üldögélve várakoztak, mint kiderült, volt, aki már éjjel kettőtől… Elindult egy egészen másfajta szemlélet, ahol az egészség sokkal nagyobb hangsúlyt kapott az életünkben, mint korábban – vagy akár manapság. Vallom, ha nem súlyos, hanem egy kisebb, átfutó betegségről van szó, ne nyúljunk mindjárt „nagyágyúk” után.

     A nyolcvanas évek derekán egy újabb helyre költöztünk az üzletünkkel, így további három embernek tudtunk munkát adni. Közben egyre több hasonló profilú üzlet nyílt. Ez volt az az időszak, amikor már világosan láttam, mekkora lehetőségek rejlenek abban, ha törődünk önmagunkkal, az egészségünkkel, pontosan éreztem, mit kellene csinálnunk, csak éppen tőkénk nem volt hozzá. Ezt a viszszajelzéseken is lehetett érzékelni, mert egyre többen egyre több dolgot kerestek. Ekkoriban éreztem meg igazán, hogy mennyi lehetőség van abban, ha az ember szívvel-lélekkel mások szolgálatába áll.

     – Ha valaki most keresné, a régi helyükön már nem találná meg.

     – A városnak abszolút a központi helyén bérelünk üzlethelyiséget, ahova két régi alkalmazottunk is velünk tartott. Mindketten húsz éve dolgoznak velünk, de a többiek is közel ennyi ideje vállalták velünk együtt a nehézségeket – ahogyan a sikereket is. Amiért nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy soha egyetlen dolgozónknak nem kellett megköszönni a munkáját, s megválni bármelyiküktől is.

     – Elégedett a helyzetükkel?

     – Lehetnék, ha nem éreznénk mindannyian húsba vágóan a megszorításokat, a drámai elszegényedést, másrészt pedig azt, hogy trendi lett ilyen típusú szaküzletet működtetni. Átestünk a ló túlsó oldalára. Azt látom, hogy sokan ebben a tevékenységben látnak hatalmas kiugrási lehetőséget: fogyjunk le, táplálkozzunk másképp, éljünk egészségesen! Sokan elhiszik, hogy ez a tevékenység egy aranybánya. Soha nem volt az! Mindig is nagyon keményen meg kellett és kell dolgozni a tisztes megélhetésért. Ha valaki bejön, többnyire valamilyen problémája van, és segítséget szeretne kérni. Erre nem lehet az a válasz, hogy csak úgy leveszek valamit a polcról és odaadom. Persze az egészségtudatosan élők, mert hála Istennek mind gyakrabban találkozni ilyen vásárlókkal is, nagyon céltudatosan választják ki azokat a termékeinket, amelyekre szükségük van. A patikák mellett elsősorban a gyógynövényszaküzleteknek kell tudni felmutatni az alternatív lehetőségeket, mint a homeopátia vagy a gyógynövények. A realitást abban látom, hogy a hagyományos és az alternatív gyógymódok között lehessen választani, egymást kiegészítve felhasználni. Szerintem ez a jövő, s ennek már látom nyomait a felnövekvő generációban.

     – Azért ne hagyjuk ki azt se, hogy ezeket a folyamatokat igen jelentős mértékben befolyásolják, meghatározzák a gyógyszergyártók. Vajon mi fogja őket rákényszeríteni, hogy ne az eddigi gyakorlat szerint járjanak el?

     – Szerintem ez üzletpolitika. Ugyanakkor azt is tapasztalni, hogy a betegek vagy kereken elutasítják a konvencionális szintetikus gyógyszereket, vagy az orvos ugyan felírja, de a beteg nem váltja ki. Több mint három évtized alatt azt tapasztaltam, hogy a korábbi és a mostani vásárlói szokások lassan, fokozatosan alakulnak át. Az is igaz, hogy a jelenlegi harmincas, egyre egészségtudatosabb korosztálynak minden tekintetben meszsze több lehetősége van egy minőségileg jobb életre úgy az étkezést, mint a betegségek megelőzését, gyógyítását illetően.

     – Vajon a gyógy- és gyümölcsteák fogyasztásával a hozzájuk kapcsolódó kultúra is megváltozott? Egy illatos, gőzölgő, finom teáról nehezen tudom elképzelni, hogy csak úgy, állva, futtában lenyeli valaki, s aztán rohan dolgozni…

     – A második világháború óta Magyaror szágon soha nem látott választék hozta magával a fogyasztás kultúráját is. Külön gondot fordítottunk arra, hogy minél gazdagabb választékban, akár kimérve is lehessen különféle teákhoz jutni. A kávé egyeduralma változóban van. Az üzleten belül kialakítottunk egy nagyon kellemes teázót, amit nem keresnek tömegek, de megvan a maga törzsközönsége.

     – Szokatlanul más a légkör az üzletükben. Érezni lehet a szakmai felkészültséget, s a valódi segítő szándékot. Miközben ön is nagyon sokat tesz azért, hogy akik erre nyitottak, minél többet tudjanak az egészséges életmódról. Előadásokra jár, főzőtanfolyamokat tart, ahova avatott szakembert hív meg.

     – Alapelvem, hogy először magam tapasztaljam meg, mit kínálnak egy-egy életmódtáborban, mire tanítják meg az embert, amit aztán be tud építeni a hétköznapjaiba. Ugyanis nagyon fontos, hogy ne egyszerre és mindent akarjunk megváltoztatni, mert az többnyire kudarccal végződik. Ami pedig az étkezési szokásainkat illeti, azokra is ráfér a reform. Nehezen szabadulunk az elmúlt évtizedekben kialakult, nem túl fantáziadús ételeinktől. Az étkezési időpontjaink is változtatásért kiáltanak. Amikor egy-egy főző tanfolyamot rendezünk, azt is tapasztaljuk, hogy a jelenlévők hálásak, amiért alternatívát kínálnak nekik. Ez is egy lassú munka, abelső igénynek, a felismerésnek nagy jelentősége van.

     – Mit szeretne elérni a kezdeményezéseivel?

     – Semmiképpen sem azt, hogy mindenki legyen pl. vegetáriánus. Ez mindenkinek a maga döntése. Magamon kellett először megtapasztalni az előadásokat hallgatva, mennyire nem tudjuk, mit és mennyit ártunk magunknak azzal, amit megeszünk. Ezt szeretném minél szélesebb körben tudatosítani. Nem erőszakkal, csak odatenni az információt: ilyen lehetőség is van. Amikor az ember megért egyet, s mást ebből a bonyolult szerkezetű világból, amikor megsejti az összefüggéseket, ég a vágytól, hogy továbbadhassa, másoknak is megmutassa: lehet másként is élni.

     – Ha arra kérném, summázza az elmúlt évtizedeket, mit mondana?

     – Hit és cél nélkül nincs élet, élet nélkül pedig nincs cselekedet. Ha megvan a célod, kitartasz mellette, s hiszel benne, hogy ennek jónak kell lenni, hiszen nem akarsz rosszat, akkor ennek jónak kell lenni. Most kezdem látni ennek az egésznek az értelmét, hogy mennyire összefüggenek a dolgok egymással. Ha valakinek van egy elhatározása, mellé ereje, szakmai tudása, tudja, mire képes, akkor meg tudja valósítani az álmait, céljait. Kitartás, szorgalom, tisztesség… Ez az egyetlen „titok”.

Lehoczky Leopoldina