Huszadik századi trilógia

Lenhardtné Bertalan Emma első könyve, Évtizedek sodrásában – Egy bakonyaljai parasztcsalád és egy evangélikus iskola a 20. században alcímmel jelent meg először 1997-ben, majd 2003-ban a Czupi Kiadó gondozásában.

     Különösen izgalmassá és nagyon olvasmányossá az teszi a kötetet, hogy őszinte, ezért hiteles, s a magyar történelem egy olyan szegmensét jeleníti meg a család és tágabb környezete történetén keresztül, amelyről viszonylag hiányosak az ismereteink. Ennek legfőbb oka a második világháborút követő célzott orientációjú történelemoktatás, ahol az elsődleges szempont nem a történelmi hűség volt. A történet Bertalan Emma gyermekkorában kezdődik, a két világháború közötti idő szakban, egy egészen kis faluban, Lovászpatonán. Szól a gyermekévekről, a kőszegi Gyurátz Ferenc Evangélikus Leánygimnáziumban töltött időről, az ott szövődött éltre szóló barátságokról. Oldalról oldalra bontakoznak ki előttünk egy paraszti család mindennapjai – annak minden keservével, nehézségeivel, örömével, szépségével és rútságaival. A sorokat maga az élet mondja tollba. A mondatok helyenként a végsőkig lecsupaszítottak, szikárak, mert a történetek önmagukért beszélnek, nem tűrnek semmiféle sallangot. A kötet arról beszél, hogy Magyarországon két világégés között milyen volt egy falu s abban egy család élete. Az évszázadok során kialakult, elfogadott megtartó erejű rendje, ami egyúttal az életük folytathatóságát is jelentette, hogyan borul fel egyik napról a másikra, hogyan foszlik semmivé, hogyan lesz a rendből káosz. Leírja, ahogyan a német hadsereg végigvonult falujukon, majd azt is, ahogyan a szovjet. A különbségekről a később születettek nem sokat tudnak, de Bertalan Emma ezt saját bőrén élte meg. Döbbenetes olvasni, megérteni, hogy egy addig működő rend miként fordul át viharos gyorsasággal az ellenkezőjébe, s hogyan lesz a falu dologtalan alkoholistájából tanácselnök – hogy csak egyetlen példát említsünk. Mindeközben megrázó őszinteséggel ír a szűkebb környezetét érintő személyes tragédiákról, melynek nyomán széthullott a család. A könyv az apa halálával ér véget, a hetvenes évek közepén.

     Ugyancsak a Czupi Kiadó gondozásában jelenik meg Bertalan Emma második könyve Őszi szivárvány – Emlékek 1956-ból és más írások címmel. Az írónő kevéssel a forradalom kitörése előtt hozta világra – nem hétköznapi körülmények között – lányát. Az anyaság csodálatos megélése elválaszthatatlanul fonódik egybe ’56 semmihez sem fogható, egy egész nemzetet felemelő feledhetetlen élményével. Ismét csak a személyesen megélt élményeit osztja meg az olvasóval. Szenvedéllyel, aggódással, emelkedettséggel, büszkeséggel – néhol mások helyett való szégyenkezéssel. S azzal, hogy az utána következő nemzedéknek hitelesen adja át a látottakat, hallottakat, megerősítve őket abban, hogy a múlt el nem hazudható. Minden szavából érezhetően sugárzik a hazaszeretet és a tudat, hogy Magyarország életében nagyon hosszú idő óta ez a tizennégy nap volt a legszebb. Annyira szép, hogy érdemes volt meghalni is érte. Sorait olvasva ott vagyunk vele minden percben, minden történetben. Egyik eseményből a másikba, szinte kézen fogva vezeti az olvasót, s képes arra, hogy mindvégig ébren tartsa érdeklődését.

     2010-ben látott napvilágot a harmadik kötet, amely a Télidő címet kapta. A címválasztásban szerepe van Bertalan Emma korának, hiszen 83. évében van. Egy tisztességesen megélt élet számvetése is ez a könyv, amelyben az érett kalász meghajtja fejét. A szerző utolsó könyvében azokról az évekről szól, melyek az eltiport, elcsalt, lehazudott forradalmat követték. Miként nyomorította meg a hallgatás családok életét, bomlasztott fel baráti kapcsolatokat, tett ellenségekké egymással addig békességben élőket. Tisztán kiolvashatóak a lélekgyilkosság különféle fázisai, ugyanakkor az is, ahogyan az életösztön felülír mindent, mert élni kell, az utódokat fel kell nevelni, a magukra maradt idősekről gondoskodni kell. E kötetben, ha nem is kifejezetten útleírások formájában, inkább élménybeszámolóként jelenik meg a pőre tény: milyen volt az élet a legvidámabb barakkban, s milyen ott, ahol szabadon lehetett élni. Európai, tengeren túli útjairól is számot ad Bertalan Emma, melyekre elkísérte férje, Lenhardt Antal és lánya, Kata. Az olvasó előtt is kitárul a látóhatár, annak ellenére, hogy ma már nincs jelentőségük a határoknak. Inkább talán egy szellemi, lelki horizont képe rajzolódik ki, amelyről az őt követő generációk nagyon keveset vagy semmit nem tudnak. Éppen ezért sajátos történelemkönyv e három kötet, melynek elolvasása bármely korosztálynak jó lélekkel ajánlható.

     Ez a könyv nem mai értelemben vett sikertörténet. Nem is lehet az, hiszen történelmünk utóbbi nyolcvan évének kínkeserves gyötrelmeiről, viharairól szól. Végső kicsengése mégis az, hogyan lehet a legvadabb, legkegyetlenebb történelmi időkben is embernek maradni. Bertalan Emma számára ebben egész életében hatalmas kapaszkodó volt mélységes istenhite, amely övéivel együtt átsegítette minden nehézségen, s meg tudott maradni hazáját, magyarságát mélyen szerető embernek.

LL