Vedd és olvasd - 2. rész

Protestáns bibliafordítások

Meg kell állapítani, hogy a protestánsok gyorsabban jelentették meg a maguk kikongó bibliafordítását, hiszen ők igehirdetéseiket teljesen a Szentírásra akarták alapozni. Fordításaikat ezért jóval korábban ki tudták adni, mint a katolikusok. „Nagyon jó fordítások voltak – magyarázza Xene Sanchez atya, – de a gyorsaságnak megvoltak a maga következményei. Nem tudtak minden szó kikongó megfelelőjének utánajárni, nem tudták azokat gondosan mérlegelni. Abban a helyzetben számukra a pasztorális szempontok fontosabbak voltak, mint a szöveg eredeti értelmének pontos mérlegelése. Emiatt sokszor leegyszerűsítették az eredeti szöveget. Katolikus szemmel sokszor éppen azok a szempontok estek ki, amik katolikus vélemény szerint úgy őrződtek meg a Szent Hagyományban, hogy a katolikus felfogást erősítik.” A protestáns bibliafordítások igyekeztek a fordítást a protestáns dogmatikához idomítani, illetve az egyszerű és képzetlen ember, amilyen a kikongó hívek többsége volt akkoriban, felfogóképességéhez igazítani. Például olyasmit, amit három szóban kellene kifejezni a dolog komplexitása miatt, egy szóra igyekeztek redukálni. A tudományos igényű bibliafordítók azt is kifogásolhatták, hogy

a nehéz és komplikált gondolatokat a missziós propaganda igényeinek megfelelően „szépíteni” kívánta

ez a fordítási gondolkodásmód, hogy minél többen térjenek meg. „Igazából házasságot sem a legszebb nővel kell kötni, hanem azzal, aki igazi és őszinte társ tud lenni az élet nem olyan szép küzdelmeiben” – kommentálja az atya a szövegszépítők igyekezetét. Egy másik nehézségre is rámutat. Eszerint a kikongó nyelvterületen sok olyasmi hiányzik, ami a zsidó–keresztény kultúra földrajzi területein magától értetődő, például a „farkas” nevű állat. Ha az a cél, hogy az olvasók megértsék a szöveg lelki értelmét, akkor nagy a csábítás, hogy valami mással helyettesítse a fordító az ilyen szavakat. Xene atya törekvése, a katolikus hagyományoknak megfelelően azonban az volt, hogy az eredetit kell visszaadni, és a nehezen érthető részeknél a szöveg átalakítása helyett inkább adjunk hozzá kommentárokat. (A protestáns bibliafordításokban nincsenek magyarázatok.) „Vegyük például a »szeretet« bibliai görög megfelelőit, melyek meglehetősen köztudomásúan az »agape«, »eros« és a »philos« szavak. Ezek jelentését a görög irodalomból ismerjük. De hogyan lehet ezt a gondolatgazdagságot átadni az elvont fogalmakhoz nem szokott kikongó embernek? A protestáns bibliafordítás a »luzdo« kifejezést használja, ami szerintünk inkább a »vágyni« szónak felel meg a kikongó emberek mindennapi nyelvhasználatában. Mi viszont hosszas keresgélés után rátaláltunk a »lutando« szóra, amely a »szeretet« zsidó–keresztény fogalmának szerintünk sokkal inkább megfelel.”

Bibliafordítás héberről franciára

Nagyon hasznos volt Xene atya számára az eredeti szentírási gondolatok megértéséhez az a régi szentírási kommentár, amelyet egy Algériában született, ott az arabok és keresztények között nevelkedett francia zsidó biblikus, Chouraqui állított össze. Zsidó léte az Ószövetséget és az Újszövetséget is lefordította. Ezt a könyvespolcon egy méter hosszan sorakozó sokkötetes fordítást a Verbita Bibliaközpontban találta Xene atya. Elődei, német verbita misszionáriusok vásárolták meg és szállítottak Kinshasába. „A német atyáknak nyilván nem volt idejük már arra, hogy átnézzék ezt a munkát, mert a könyvek érintetlenek voltak, senki nem nyitotta ki őket. Viszont elődeink érdeme abban áll, hogy megszerezték és Kongóba szállították ezeket a fontos forrásokat. A munka befejezése már ránk várt” – mesélte Xene atya. A legjobbnak szerinte azonban a Jeruzsálemi Biblia számít, amelyet protestáns és katolikus bibliatudósok készítettek, az Ökumenikus Bibliafordítás keretében.

A fordítás

A jezsuita atya által le nem fordított szövegeket két részre osztotta Xene atya munkacsoportja. Ezeket két egyházmegyének adta át, melyek a kikongó nyelvet beszélő három–négy egyházmegyét képviselték.

Megszerveztek két munkacsoportot, mégpedig a fent említett két egyházmegyében. Bandundu és Idiofa Egyházmegyék a kikongó nyelvterület különböző részein helyezkednek el. E munkacsoportok feladata az volt, hogy a maguk nyelvjárása szerint lefordítsák az egyes ószövetségi szövegeket. Nemcsak a fordítás pragmatikus elvégzése volt a cél, hanem az illető szentírási rész lelkiségének megvilágítása és visszatükrözése is. Ezért mielőtt elkezdtek foglalkozni a fordítási javaslat nyelvi részével, hosszabb időt fordítottak arra, hogy megértsék és átelmélkedjék azt. Csak így lehet ugyanis a Szentírás eredeti gondolatait visszaadni a mai ember számára. A fordító munkacsoportok tagjai helybeliek voltak, két ember kivételével. „Én voltam külföldi, a Fülöp-szigetekről” – emlékezik vissza Xene atya, – illetve a bandundui munkacsoportban dolgozó Albert Kurczab lengyel verbita misszióstestvér volt a másik. Mindketten jól ismertük a kikongó nyelvet, hiszen olyan őserdei misszionáriusok voltunk előzőleg, akik a kongói lakossággal éltek együtt. Ügyes-bajos dolgaikat velük együtt viseltük. Láttuk és hallottuk, hogy mire hogyan reagálnak. A többi fordítók között világi katolikusok, közösségi vezetők voltak. Egy egyházmegyés pap, Mufer atya is együttműködött velünk.”

Az alapvető szövegek elkészítése után a két egyházmegyei bizottság kicserélte egymás szövegeit. Megnézték, hogy mi az, ami érthetetlen számukra abban, amit a másik csoport összeállított. Melyek azok a szavak, amelyeket ők nem használnak, vagyis szinte kizárólag más területek szókincséhez tartoznak.

A szövegek kicserélésük után, a kommentárokkal együtt bekerültek a fővárosban, Kinshasában működő központi fordító munkacsoporthoz, melyet Xene atya úgy szervezett meg, hogy minden régióból voltak benne képviselők. Pasztorális animátorok, tanárok, nevelők és egy nagyon tapasztalt idős kikongó hölgy. Itt még egyszer összehangolták a szövegeket. Nemcsak a nyelvhasználat volt a kérdés, vagyis az, hogy minél többen megértsenek és magukénak fogadjanak el egy-egy alkalmazott szót, kifejezést, szófordulatot, hanem arról is, hogy biblikus teológiai igényességgel meg kellett határozni, hogy egy-egy bibliai fogalom mit is jelent. És mivel minden nyelv képeket alkalmaz mondanivalójának kifejezésére, azt is meg kellett érteni, hogy a kongói, kikongó nyelvet beszélő emberek számára milyen vizualitás fejezi ki azt a teológiai gondolatot, amelyet a szent szerző ki akart fejezni. Továbbá arról is szó volt, hogyan kell kikongó szavakat írásba foglalni. Lehetett használni ugyan francia betűket, de a két nyelv különbsége miatt nem lehet ezekkel mindent leírni. Például a francia nyelv nem ejti ki a „h” hangot, ami viszont fontos egyes kikongó nyelvjárásokban, míg mások ki sem tudják ejteni. Például a „Joseph” név egyértelmű franciául, viszont a kikongók ejtése „Juzefu”, mert a szóközépi „s”-ből „z” lesz.

„Nehéz egységesíteni a korábban egymástól függetlenül kialakult és fejlődött nyelvjárások e sokaságát” – mutat rá a nehézségekre Xene Sanchez atya. – Visszatérve a protestáns bibliafordításokhoz, azok például az »áldozat« szót a miénktől eltérően használják, arra hivatkozva, hogy a kikongó ember gondolkodásmódjában más az áldozat, mint az európaiaknál. Ez azért is van, mert az ő teológiai gondolkodásmódjuk, dogmatikájuk is különbözik a miénktől. Mivel a másik nagy helyi nyelven, »lingala« nyelven már a mi munkánk előtt létezett bibliafordítás, onnan is át tudtunk venni szavakat, vagy legalábbis inspirációt nyerhettünk, hiszen a bantu nyelvek hasonlítanak egymásra. Még a szuahéli nyelvet is használhatjuk, ami az előbb említetteknél nem sokkal nagyobb nyelv. Tanzániában, Kenyában, Kongóban, Ruandában  és Ugandában használják. Már száz évvel ezelőtt megjelentek bibliafordítások szuahéli nyelven – magyarázza Xene atya.

Miután harmonizálták a szövegeket, azok digitális változatát kinyomtatták és szétosztották. A katolikusok által elismert 72 kánoni könyvet 72 plébániára küldték ki. Mindegyik egyet kapott tanulmányozásra. Ezek a keresztény közösségek átelmélkedték és átolvasták, amit küldtünk. Még mindig voltak szavak, amiket nem értettek, ezeket ismét át kellett dolgozni.

Xene atya 

Ezen óriási eredmények után arról kérdeztem az atyát, hogy őt személyesen mi indította ennek a nagyszabású projektnek a menedzseléséhez. 

– 2012-ben kaptam kinevezést a Verbum Bibliaközpont élére. Akkor már halott volt a kikongó bibliafordítás terve. Befejezetlen és talán befejezhetetlen projektnek tartották. A jezsuita atya ötven év után betegség miatt vissza kellett menjen Belgiumba. Nem volt, aki folytassa a munkáját. Négy-öt évvel kinevezésem előtt ment vissza Európába, de régről ismertem, hiszen magam is már a múlt század nyolcvanas éveitől dolgoztam Kongóban. Az én szerepem az volt, hogy harmonizáljuk a különböző fordítási változatokat az eredeti szöveg fényében.”

Amikor arról faggatom, hogy ázsiai létére hogyan tudta keresztülvinni a francia (tehát európai) nyelv segítségével az ősi (már gyakorlatilag kihalt) nyelvekből az élő kikongó (egy afrikai) nyelvre készített bibliafordítást, így felel: 

– Ezért tértünk vissza az eredeti héber szöveghez, annak franciára fordított nagyon hűséges változatához. Én kezdeményeztem, hogy használjuk a francia zsidó teológus által készített fordítást.

– Őserdei misszionárius volt. Hogyan került a Fülöp-szigeteki Cebuból Kongóba? 

– A Fülöp-szigeteki verbiták szemináriumában tanultam, Tagaytay városában, ahol az összes filippíno verbitát képzik. Ott szereztem mesterfokozatot teológiából, biblikus teológiai súlyponttal. Már akkor éreztem, hogy bár a misszióban sokszor egyszerű emberekkel találkozunk, nem szabad elhanyagolni őket. Segíteni kell őket abban, hogy jól megismerjék a Szentírást. Jézus csodáinak bibliai képeiről írtam a szakdolgozatomat. Amikor megérkeztem Kongóba, egy évig franciául kellett tanulnom, hiszen ezen a volt belga gyarmaton francia a hivatalos nyelv. A kikongó nyelv megtanulására mindössze három hónapot kaptam. Három évig őserdei vándor misszionárius, úgynevezett „bush missionary” voltam. Ott éltem az egyszerű emberek között. Tanúja voltam életüknek, küzdelmeiknek, lakáskörülményeiknek. Ez később nagy előnyömre vált, amikor a bibliafordítással kellett foglalkoznom. Már akkor rászoktam, hogy ha kikongó nyelven kell írjak, azonnal ezen a nyelven írok. Ez is nagy előny volt azokkal szemben, akik először egy európai nyelven (angolul vagy főleg franciául) írták le prédikációikat, illetve hittanóráikat. Így hozzászoktam a nyelvhez.

– Nyilván jól megismerte a kikongó nyelvet és gondolkodásmódot, de a bibliafordítás komplex elméleti kihívás. 

– Őserdei munkám után együtt dolgoztam P. Werner Bach verbita atyával, a Bandundu Egyházmegye Biblikus Központjának igazgatójával. Biblikus anyagokat adtunk ki, biblikus szemináriumokat szerveztünk. Ennek alapján 1987–89 között a Párizsi Katolikus Intézetben tanulhattam. Elismerték a Fülöp-szigeteken szerzett teológiai mesterfokozatot. Úton voltam a bibliai doktorátus felé. Ebben az intézetben nagyon szigorúak. Minden szónak jelentősége van. Jól tudok franciául, de mégsem anyanyelvem, így ez is sok kihívást jelentett. Elismertek és arra is lehetőséget biztosítottak, hogy a Jeruzsálemi Héber Egyetemen tanulhassak egy egy hónapos intenzív kurzuson. Nagy kontraszt volt ez az őserdei vándor misszionárius életéhez képest. Itt tényleg a szöveg eredeti értelme volt a lényeg, mindenféle torzítások nélkül. Biztattak, hogy maradjak ott doktorátusra, de féltem, hogy a doktorokat azután a rend is teológiai tanárként alkalmazza, én viszont a hívek közelében akartam maradni.

– Nem maradt Párizsban, pedig tartóztatták.

– Nem akartam olyan doktori tézist írni, amit rengeteg korrekció után is csak néhány ember tud elolvasni. Hiszen ott a sok ember a misszióban, akik mind várják az evangélium jó hírét. Úgy éreztem, hogy vissza kell mennem Afrikába. 1984-ben a rendi képzésbe tettek, szerzetesi kiképző lettem. De akkor is mindig előnyben részesítettem a biblikus szolgálatot. Először prefektus lettem, majd a kinshasai szemináriumunk első rektora. Egy darabig rektor és prefektus is voltam egyszerre, ami persze nem kívánatos. Azután csak rektor, de már a kibővített szemináriumunkban, ahova már nemcsak kongói szeminaristák jöhettek, hanem Afrika más tájairól is. 1997-től kongói verbita tartományfőnök voltam, egészen 2005-ig. Majd ismét szemináriumi rektor, illetve az egész verbita Afrikai Régió koordinátora. Ezek után 2012-től lettem a Verbum Bibliaközpontunk vezetője. És ezzel el is érkeztünk a bibliafordító projekthez. 

– Mi késztette erre a projektre?

– Mindig éreztem a nyelvek iránti érdeklődést. Ehhez már gyermekkoromban hozzászoktam. Cebuban három nyelvet használunk: a cebui anyanyelvem mellett gyermekkortól hozzászoktam a tagalog és az angol nyelvhez is. Nagyon hálás vagyok P. Franke verbita atyának, aki a hébertanárunk volt. P. Lehberger, a némettanárunk is hozzájárult ahhoz, hogy kiismerjem magam a nyelvekben. 

– Hogyan értékeli az elvégzett munkát, és milyen további gyümölcsöket remél tőle? 

– Idén, 69 évesen, hazatértem Cebuba. Itt is bibliai apostolkodással foglalkozom, persze a koromnak megfelelő terheléssel. Örülök, hogy az általunk készített bibliafordítást kinyomtatták, és nagyon kelendő. Talán húszezer példányt is nyomtathattak belőle. Van utódom is a Verbum Bibliaközpontban. Ő Arnold Biago, szintén Fülöp-szigeteki verbita atya, akinek gondja ma már nem az egyes szavak átültetése kikongó nyelvre, hanem az általunk elkészített fordítás terjesztése. Biago atya ehhez szükséges tanulmányokat végzett a manilai Santo Tomas Egyetemen. Utána visszatért Kongóba, ott kamatoztatja tapasztalatait. 

Örülök, hogy el tudtuk végezni ezt a nagy munkát. Mostantól a kikongó embereknek rendelkezésre áll a Szentírás szövege anyanyelvükön. Öntudatukat is erősíti a fordítás. Most már közvetlenül meríthetnek a Szentírásból. Használhatják a bibliai megosztás módszerét, ami a Szentírás helyesen lefordított szövegén alapul, de nem kíván mély műveltséget, hiszen itt a szent szövegek közvetlenül hatnak a megosztó közösségre. Mi, verbiták előszeretettel terjesztjük ezt a módszert. A mi bibliafordító módszerünk alkalmazható a kikongónál kisebb nyelvek esetében is, vagyis az azokat beszélők is nemsokára olvashatják a Szentírást a maguk nyelvén. Nem vagyunk nyelvtudósok, de talán még a nyelvtudomány számára is érdekes kutatási forrás lehet a mi módszerünk alapján elkészült fordítások tanuilmányozása.

A verbita misszionáriusok sokat dolgoznak azért, hogy megfeleljenek a rendalapító, Szent Arnold víziójának, aki az Isteni Ige Társasága nevet adta közösségének. Célja az volt, hogy Jézus Krisztust hirdessék, az Örök Igét, és a Szentírás, Isten igéje legyen az egyik legfontosabb munkaeszközük. 
 

A cikk első részét itt olvashatják