Természetközelben

Az éjszakában a sötétség árnyai ellen védelmet nyújtó redőnyök még leengedve ugyan, de a reggel így is betekint, a szikrázó keleti hajnal megtalálja a redőny piciny réseit, s fényes pöttyökkel dekorálja a hálószobát. (Már sejtem, gyönyörű napra fogok ma ébredni s harmatcseppek millióinak gyémántja ékesíti a reggeli fényben fürdő kertet, a mi szeretett édenkertünket. Már alig várom, hogy kint legyek!) Szeretem az ilyen ébredést, a felkelő nap játékát. Még félig az álmok világában kóborolok, álomképfoszlányok kelnek életre a lecsukott pillák mögött, de a következő pillanatban már ismét a beszüremlő fényre figyelek, a hajnali derengésben kirajzolódó bútorokra, könyvespolcokra, a felső polcon sorakozó kalotaszegi párnacsodákra, s melegség árasztja el a szívemet, mert így félálomban is teljesen világos, édesanyám szorgos kezének és lelkének a lenyomatai, ő varrta mindegyiket.

Az ablakokban sorakozó virágokra téved a tekintetem és a palántás ládikákra. A félhomályban talán még szebbek, mint máskor. Ismét édesanyám képe ötlik elém, aki nagyon szerette a virágokat. Szintén az ablakban, a szoba melegében nevelte fel az első palántákat tavasszal. Szerette a virágokat, s minden más teremtményt is, növényeket és állatokat, mindent, ami természet és természetes. Neki köszönhetem elsősorban, hogy magam is a „föld gyermeke” lettem, ami a mai napig kitartott. A nagyvárosok aszfaltja és az egyetemi diplomák sem voltak képesek erodálni ezt a szent köteléket. Mindhiába a filozófiai magaslatok, az elvont gondolatiság, a spekuláció világa, mindig sikerült „két lábbal a földön járnom!”, a föld szeretetében megmaradnom. Mert a föld jelenti az alapot, a föld jelenti az életet. Földbe tenni egy piciny magot, látni annak életre ébredését, gyarapodását, termőre fordulását és elfogyasztani a reggeli harmatcseppektől üde gyümölcsét, felér számomra a legvonzóbb filozófiai rendszerrel is, akár. Minden a földből vétetett és minden oda tér vissza. A világot nem az ember teremtette, de megadatott számára is a lehetőség, hogy maga is démiurgosz legyen, a teremtő Isten segítőtársa. És ezt a lehetőséget, ha van rá mód nem szabad elszalasztani. Ez az én filozófiám! A természet szépségeinek külső szemlélése is csodálatos katarzisok és esztétikai élmények forrása – ezen az alapon bontakozott ki és öltött világra szóló méreteket a turizmus –, s fokozottan igaz ez, amikor magunk is tevékeny részeseivé válunk. Felemelő esztétikai élmény számomra a szépen karbantartott kert: a katonásan sorakozó zöldséges ágyások és gyümölcsfák, igazi katarzis érzés a bőséges szüret, éléskamráink feltöltése kertünk pompás kincseivel. De örömet okoz a tarkabarka pázsit látványa, a fű között viruló apró mezei virágcsodák, a méhek zümmögő forgolódása a virágoktól roskadó lombok között, az ültetett virágsorok, amelyek mindenhol ott pompáznak minden évszakban. A zöldségest is virágok szegélyezik, sőt még az ágyások között is előfordulnak, mert így esik jól a szemnek, a léleknek. Amikor pedig eljár az idő s az ősz megálljt parancsol, a hervadó növények még mindig hasznosak, minden szerves anyagból humusz keletkezik, minden lemetszett faágból és szőlővesszőből tüzelő, mely élteti majd a tüzet a bogrács alatt, a cserépkályhában vagy a kemencében, s megsüti a pompás húsvéti, karácsonyi kalácsokat. Semmi sem vész kárba, mert mindennek megvan a helye és értéke. Mint egykoron, szüleink és nagyszüleink életében.

S talán még tágítani is lehetne azok körét, akik igazi földközeli, természetközeli teremtmények, mert számos kézművesség is a természet szeretetéből, tiszteletéből táplálkozik. Akik a kezükbe vesznek és megfaragnak egy fadarabot, egy levetett agancsot, tülköt, az idő által hófehérre csiszolt csontot, ugyanazon az úton járnak, mint kertész társaik.    

Olyanok is vannak, és nem is kevesen, sajnos, akik tudatosan vágják le magukról a földhöz rögzítő horgonyt, majd el is röppennek, akár a felhőkig, beszippantja őket a profitelvű világ, s üresen csengenek a természet szeretetéről, netán védelmének szükségességéről püfögtetett demagóg szólamaik. Ők csak szavakban „zöldek”, nem hitelesek a gondolataik.

Maradjon meg mindenki, aki csak teheti a föld közelében, a föld szeretetében! Megéri és sohasem fog csalatkozni! Ez távolról sem jelent kizárólagosságot, egyoldalúságot. A múzsák is kedvelik a természetközelséget, sőt ihletek sokaságával ajándékozzák meg gazdáikat.

Számos nagy alkotóról tudjuk, az ókortól napjainkig, mennyire földközeli életet éltek, s csodás ódákban dicsőítették a természetet. Mert igenis, lehetséges, hasznos és szép életideál és életfilozófia erőnek erejével megkapaszkodni az életet adó természetben.