JEL újság

Szövegbe zárt poézis

Zsirai László2025.04.03

Átmeneti külföldi tartózkodásának alkotói csendjét követően megtörte hallgatását. A kortárs szépirodalmat pártoló olvasóközönség találkozhat Sípos Anna verseivel lapokban, folyóiratokban és a Lélekkapocs című antológiában. Mirákulum című első önálló verseskötete 2022-ben jelent meg, 2024-ben pedig Magánszínház címmel a második. Alkotásait nem jellemzik a kötött formák, rímek csupán esetlegesen lelhetők soraiban, a poézist szabadon áramló szövegbe vonja.

A poroszlói születésű alkotó Egerben, a Gárdonyi Géza Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában, majd az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán töltötte diákéveit. Miskolcon él, két gyermek édesanyja. Pedagógia szakos nevelőtanár. Az egészségügyben és a gyermek- és ifjúságvédelemben munkálkodott. Felnőtteket és leendő nővéreket tanított szakközépiskolában. Szintén az oktatási szakterületen tevékenykedett általános iskolában. 

Bevallottan megérintette az ezotéria, a szürrealizmusba hajló világérzékelés. A miskolci Kelet Irodalmi Kör tagja volt, annak megszűnéséig. Évente részt vesz a Tokaji Írótábor munkájában. Kedves költői-írói felsorolásában Ady Endre, József Attila, Nagy László, Pilinszky János, Dsida Jenő, Szepes Mária, Wass Albert és Hamvas Béla szerepel. Ezek a nevek jelzik a pályáján való tájékozódási pontokat. 

Kérdőre vonja az ihlet a költőt, ahogy egyik versében fogalmazta, és e kérdésre a poéta mindig versben válaszol úgy, hogy feleletét mások is meghallhassák-megérthessék, s mivel „az anyag árnyékai tiszta szövetségesei a pokolnak”, „tetteink a lélekkel cimborálnak”. Az Agria irodalmi, művészeti és kritikai folyóiratból itt átvett, Rejtett dinamika című versében, mintha meggyőződéssel állítaná: az angyalok fent is velünk vannak. A hit fénye világít ezekre a soraira.

A jelenlét egyenletéről valló versvilág a napjainkat jellemző formakultúrában igyekszik kimondani azt az egyedit, amit és ahogyan az alkotó érzékel és megjelenít. A csendek csendjét a szavak szava váltja fel, ami fordítva is igaz, akár korunkban is, noha mindkettő egyaránt hasznosulhat a hittel hímzett életben.  

Sípos Anna verseit itt olvashatják.

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Merj élni Krisztussal!

Előfordulhat, hogy az életünk váratlan fordulatot vesz, és a biztosnak hitt talaj egyszer csak kicsúszik a lábunk alól. Hogyan találhatunk vissza a legjobb formánkhoz és a hithez egy sorsfordító veszteség után?

A KÉSZ küldöttei Miskolcon tanácskoztak

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Miskolcon tartotta tavaszi küldöttgyűlését május 9. és 11. között, amelyen részt vettek a helyi csoportok vezetői és küldöttei, valamint az egyesület határon túli társszervezeteinek képviselői Kárpátaljáról, Felvidékről és Délvidékről.

E-mail Balázsnak

Búcsúzóul hálát adunk érted, köszönjük, hogy voltál, hogy eddig is velünk voltál. Elengedünk, de nem feledünk, szóval így is, úgy is velünk maradsz. Isten veled, álmodat őrizzék angyali seregek!
2016–2025 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!