Szívtájból eredő költészet

Leginkább a szív felőli költészet világlik ki Radnai István verseiből. Soraiban, szakaszaiban gurul az a bizonyos, Pilinszky említette golyó, amely a szeretetet jelképezi, s általánosan érvényes értékeket hordoz eleitől fogva. A költő líráját tartó cölöpöket elsősorban ebben illik meglelnünk, mint általában mindenek betonalapja az aggódó szeretetben rejlik.

Radnai fizikumát két táj fogadta magába és érlelte szellemiségét: 1939. évi születésének helye Budapest, és az Alföld napsugaras Tisza-partja Szeged. Mindkét város irodalmi-művészeti életében aktívan részt vett. Több felsőfokú végzettséget tanúsító oklevéllel rendelkezve dolgozott a Magyar Nemzeti Bankban, külkereskedelmi vállalatoknál, biztosító intézeteknél.
Saját megítélése szerint a szürrealitás és az avantgárd egyaránt tetten érhető a műveiben, ám a látszólagosan elvont bonyolultság mégis érthető verseket eredményezett. Első kötete meglehetősen későn, 2010-ben jelent meg Bűnkehely címmel, a legutóbbi pedig a 2019-es Szívtáji Magyarország. Többféle műfajban alkot, ám jellemzően inkább verseivel találkozhat az olvasó hazai és határon túli magyar nyelvű rangos folyóiratokban. A Magyar Újságírók Közösségétől Magyar Kultúráért kitüntetést kapott 2019-ben; verseit és novelláit szépirodalmi pályázatokon díjazták.
Vallási kötődéséről így nyilatkozott: „Római katolikus vagyok. Hiszek a Gondviselésben, a Teremtés végső céljában. Meggyőződésem, hogy ebből a felfordult világból egyedül a hit vezethet ki! Hosszú ideig volt élő kapcsolatom a ferencesekkel, mostanában interneten követem a szentmisét.”
Alkotóként természetes célja, hogy minél szélesebb körben hatni akar az írásaival. Főbb témakörei: a 20-21. század egyre kaotikusabb világának helyzete, kritikája; a magyarság sorsa, a hazaszeretet, a határon túli magyarok helyzete, Trianon és a háborúk feldolgozása. Az érzelmek, a természet lényegi motivációi, összefoglalóan a kor, amelyben élünk. A szerzői én diktál magánéleti történéseket is, mint például az öregség. Mindezek mögött lelki tényezők állnak az Istenkereséstől a fohászkodásig.
Radnai István verseit itt olvashatják



