Szent Flórián nyomában

Szent Flórián történetét előző írásunkban ott zártuk, hogy sírja fölé oltárt, majd kolostort építettek, ezután hamvai Rómába kerültek, és 1184-ben a krónika szerint III. Lucius pápa Kázmér lengyel uralkodó kérésére a szent ereklyéit Krakkóba küldte. Jelen írásunkban követjük a szent ereklyéinek sorsát.

Flórián vértanúságának híre gyorsan elterjedt a lorchi keresztények között. Az életrajzból megtudjuk, hogy röviddel halála után álmában megjelent Valériának, és megmutatta neki a holtteste helyét. Ugyanakkor arra utasította, hogy vigye magával a földi maradványait, és temesse el azokat. Valéria, életét kockáztatva elment az Enns folyóhoz, feltette Flórián holttestét egy szekérre, és gondosan befedte. Amikor katonákkal találkozott, megkérdezték tőle mit visz, ő azt mondta: fűzfafonatot, amivel a kerítést javítják. Miközben Flórián holttestét szállította, csoda történt. Az ökrök a hőségtől és a hosszú úttól elfáradva egy ponton megálltak, és nem voltak hajlandók továbbmenni. Valéria imádkozni kezdett, és kérte Istent, hogy engedje meg neki, hogy teljes mértékben teljesítse Flórián parancsát. Nem messze onnan egy forrás tört fel. Az állatok ittak, és folytatták útjukat. Amikor Valéria elérte a Flórián által jelzett helyet, eltemette a holttestet.

A 9. század végéről ránk maradt legenda, a Passio St. Florian leírásából tudjuk, hogy Noricum helytartója, Aquilinus elfogott negyven keresztényt, akiket megkínzott. Az ő megsegítésükre igyekezett Flórián Lorchba.

Ennek a legendának a történelmi magját erősíti meg a múlt század közepén az Enns-Lorch-i Szent Lőrinc-bazilikában folytatott ásatásnál fellelt korai keresztény ereklyetartó. Ezt az ősi kővályút helyezték a templom főoltárának menzájába, amelyben negyven elhunyt földi maradványai voltak, eredetileg egy 4–6. századi textilbe csomagolva.

A kőkoporsót mindig is nagy tisztelet övezte a településen. A kutatók feltételezik, hogy a Szent Lőrinc-templom negyedik századi oltárának alapzataként szolgált, majd a főoltár mögé helyezve mindvégig a templomban őrizték. Jelenlegi helyét 1970-ben kapta meg. Mindez világossá teszi Szent Flórián kapcsolatát Lorch-hal. A legendát igazolja, hogy Szent Flórián mártíriuma idején a negyven őskeresztény vértanú a börtönben halt meg. A szent története pedig a templom bronzkapuján látható.

Egy 1952–53-as ásatás során római téglákat találtak a Szent Flórián apátsági templom hajója alatti kriptában. Ez a felfedezés megerősíti a templom építésének folytonosságát a késő ókortól kezdve. Mindazonáltal a kolostor kezdetei homályba burkolóznak. A korai időszak nyomai az Anton Bruckner zeneszerző szarkofágja mögötti, sűrűn rétegzett, emberi csontokból és koponyákból álló falban tárulnak fel a látogatók számára. Körülbelül hatezer holttestből származnak, amelyeket a 13. századi gótikus templom építésekor ástak ki a földből, gondosan ládákba zártak és 1880 óta nyugszanak jelenlegi helyükön. Alátámasztják azt a feltételezést, hogy az erdős terület, ahol később kolostorépületeket emeltek, egykor a lauriacumi (Lorch) keresztény közösség temetője volt, ahol a közeli római város keresztény családjai titokban és sietve temették el halottaikat, ahogyan a legenda szerint Valéria is eltemette a mártír holttestét.

De hol vannak a szent földi maradványai? Bár a Passio beszámol arról, hogy a jámbor asszony egy kinyilatkoztatás útján találta meg és temette el Flórián holttestét, egyetlen hiteles dokumentum sem bizonyítja, hogy a szent hamvait valaha is látták volna. Amíg azonban nem történik véletlen felfedezés, nem zárható ki annak a lehetősége, hogy Flóriánt valóban eltemették – ahogy egy 9. századból származó dokumentum írja – a bükkfák közelében, ahol egykor az erdők biztonságos menedéket nyújtottak, és ahol ma a Linz melletti Szent Flórián-templom őrzi a szent emlékét.

A kriptában találkozunk legendás elemekkel is. 1722-ben egy átépítés közben lelték meg azt a malomkövet, amelyet Flórián kivégzésekor a nyakába kötött malomkővel azonosítottak. A kő a kolostor kriptájába került, ott egy oltárra állították. 1926-ban a rendi templom kriptájába szállították Valéria fellelt sírkövét.

Keresték a sírt a 13. században, majd később I. Miksa császár 1514-ben további, de sikertelen ásatásokat rendelt el. Elképzelése szerint a szent közbenjárása védelmet nyújtott volna neki a közelgő török fenyegetés ellen. Szent Flórián sírjáról az 1953-as kísérleti ásatás sem hozta meg a remélt eredményeket. Igaz, az oltár alatti kutatásra szerkezeti szempontból nem volt lehetőség. Hogy a szent földi maradványai hová kerültek az idők zűrzavarában, valószínűleg mindig is rejtély marad.

Először egy kis fakápolnát építettek arra a helyre, ahova Valéria a mártír holttestét temette, és a várost később Sankt Floriannak nevezték el a tiszteletére. Itt a 9. században bencés templomot és kolostort építettek. Ekkor kezdett intenzívebben fejlődni Szent Flórián kultusza. 1071-ben a kolostort Ágoston-rendi szerzetesek kapták meg, akik átépítették. A gótikus kolostortemplom építési krónikája világosan feltárja a nehéz időket, amelyeket a 13. században át kellett élnie. 1235. január 4-én tűzvész pusztította el a kolostor épületeit. Bár gyorsan döntés született egy új építéséről, a munkálatokat csak lassan és sok nehézséggel lehetett befejezni. Ebből a korszakból kevés építészeti és berendezési tárgy maradt fenn.

Le kell ereszkednünk a templom kriptájába, melynek falai, ablakai, pillérei és boltozatai a 13. század első felére nyúlnak vissza. A hajó magja valószínűleg szintén gótikus; mindenesetre gótikus falazat található a templom barokk stílusú déli tornyában.

A mai barokk épületegyüttest a 17. és 18. században alakították ki Carlo Antonio Carlone és Jacob Prandtauer építészek tervei alapján, akik nagyszabású, impozáns kolostort hoztak létre.A főoltár képén, mely Giuseppe Ghezzi munkája, Krisztus felveszi édesanyját a mennybe, az apostolok körülállják az üres sírt, és felfelé néznek. A főoltárkép bal oldalán a kolostor védőszentje és névadója, Szent Flórián áll, jobb oldalán pedig Szent Ágoston püspök. Így a kompozíció megismétli a templom homlokzatán látható elrendezést.

Kétszer négy kápolnafülke nyílik a hajóból. A bennük elhelyezett mellékoltárok mind Giovanni Antonio Daria és Giovanni B. Bianco olasz kőművesek alkotásai. A sorban harmadik a Flórián-oltár, Leopold Schulz 1837-es festményével, mely Szent Flóriánt röviddel a hídról a folyóba zuhanása előtt ábrázolja. Az oltár oldalkonzoljain Leonhard Sattler szobrai állnak: Szent Balázs és Szent Donát vértanú püspökök.

Bár a barokk pompa nagyrészt elhomályosította az épület román és gótikus hagyományait, a középkori Szent Flórián-kolostor építészeti jelentőségét nem szabad alábecsülni.

Sankt Florian a mai napig a vértanú tiszteletének helye, és Felső-Ausztria vallási életének fontos központja. A hagyomány szerint a barbárok által elfoglalt területekről az ereklyéket, így Szent Flóriánét is Rómába szállították. Ez az 5. vagy 8. században történt. Átszállításuknak számos oka lehet. Az egyik az volt, hogy megvédjék őket attól, hogy a pogány seregek meggyalázzák. Felmerült az is, hogy Rómának szüksége volt rájuk a betolakodók elleni védekezéshez. Állítólag a szent mártír ezért imádkozott Istenhez a rómaiakért.

1184-ben III. Lucius pápa teljesítette Kázmér lengyel uralkodó többszöri kérését, és úgy döntött, hogy a hercegnek és a krakkói székesegyháznak adományozza Szent Flórián vértanú holttestét – olvashatjuk Jan Dlugosz történetírásában.

A középkor vallási életét a szentek kultusza jellemezte, akik pártfogolták a királyságokat, városokat, szakmákat és az élet különböző területeiről gondoskodtak, az egészségtől a termésig. 

Az emberek tisztelték és félték őket. Rokonszenvüket imádsággal, zarándoklattal és donációkkal nyerték meg. Csontmaradványaikat nagyra értékelték, drága ereklyetartókban őrizték, templomokat építettek, szobrokat állítottak nekik. A tiszteletreméltó hamvak, és különösen az egész test birtoklása biztonságérzetet adott a lélek és a test fenyegetéseivel szemben.
A szent védelme jelentős szerepet játszhatott az országok függetlenségében, az egyházi és a politikai rendben. A 999-ben szentek sorába iktatott Adalbert ereklyéi például lehetővé tették 1000-ben a gnieznoi érsekség megalapítását. Az ereklyéket azonban 1038-ban II. Boleszláv cseh fejedelem elrabolta abban a reményben, hogy ezek által metropóliát szerez Prágának. Lengyelországnak nem volt több szentje, ezért fordult a pápához Igazságos Kázmér herceg és Gedko krakkói püspök egy szent ereklyéinek igényével.

Flórián kalandjai nem voltak különlegesek abban a korban. A szent iránti tisztelet azt a hitet erősítette, hogy ő maga kívánja ezt. Flórián esetében az áthelyezés körülményeiről szóló legenda így hangzik: a pápa, aki szentet keres Lengyelország számára, kíséretével a Falakon kívüli Szent Lőrinc-templomba megy, ahol Szent István és Flórián is nyugszik. Mindkét mártír a fal felé fordul, de Flórián kinyújtja a kezét, amelyben egy cetli található a következő felirattal: „Lengyelországba megyek!” Ezt a jelenetet örökítette meg a graz-straßgangi Florián-templom falán Georg Adam Echter 1697-ben készült festménye. Ugyanitt látható a krakkói bevonulásról készült alkotása is.

1184 őszén III. Lucius pápa megbízásából Egyed modenai püspök Szent Flórián ereklyéit Lengyelországba szállította. Az átvételére a Krakkó melletti Kleparzban került sor, ahonnan menet haladt végig azon az utcán, amelyet később Florianska utcának neveztek el.

A krakkói székesegyház iratai szerint 1185. március 10-én szentelték fel a waweli Szent Flórián-oltárt. Ereklyéit valószínűleg ebben az oltárban helyezték el, ami hamarosan zarándokhely lett. Szent Szaniszló 1253-as szentté avatása után a Wawel székesegyházban ő került az áhítat középpontjába. Flórián és Szaniszló ereklyéi az elmúlt nyolcszáz év során egyre közelebb kerültek egymáshoz: először ugyanabban a székesegyházban, majd ugyanabban az oltárban, végül pedig ugyanabban a koporsóban kaptak helyet.

A székesegyházban elfoglalt központi hely mellett Szent Flórián saját templomot is kapott. 1185-ben Gedko püspök kezdte el építeni a városfalon kívül, Kleparz külvárosban, Kázmér herceg pedig javadalmakkal látta el a nyolcfős káptalani kollégiumot. A templom kiemelt helyzete felhívta a figyelmet a szent jelenlétére, akinek neve pedig vonzóvá tette a templomot a hívek körében. Ide került a szent keze, amelyet ma is egy, a 17. század elején készült művészi ereklyetartóban őriznek.

A templom építéséhez egy legenda is kapcsolódik. E szerint a vértanú ereklyéit szállító hintót húzó szeszélyes lovak megálltak ezen a helyen, határozottan megtagadták a menetelés folytatását, amit a hívek a templom alapítására méltó helyként értelmeztek. Érdekesség, hogy 1949-től a templom plébánosa Karol Wojtyla, a későbbi Szent II. János Pál pápa volt, akinek tiszteletére nemrég oltárt állítottak. Így a templom most már két szent ereklyéit őrzi.

Az emberek mélyen hittek a szentek közbenjárásában. Minden májusban Szent Flórián ereklyéivel körmenet indult a Wawel székesegyházból a Szent Flórián kollégiumi templomba. Flórián és Szaniszló ereklyéinek szerepe volt az uralkodók koronázásán, esküvőjén és temetésén is. 1436-ban Zbigniew Oleśnicki püspök Szent Adalbertet, Vencelt, Szaniszlót és Flóriánt ismerte el a Krakkói Egyházmegye és a Lengyel Királyság fő védőszentjeinek. Szent Flórián kultusza röviddel 1528 után vált jelentőssé, amikor a krakkói nagy tűzvész során Kleparz nagy része megmenekült. Itt Flórián már a tűz ellen hatékonyan védő szentként jelenik meg, ami tükröződött a szent ábrázolásán is.

Ekkoriban az első lengyel nemzeti himnusz, az „Istenszülő” is tisztelettel emlékezik meg róla: „Szent Flórián, kedves pártfogónk, könyörögj érettünk Szűz Mária Fiához!”

A szent legrégebbi lengyelországi festménye egy 1467-ben készült szárnyas oltáron a krakkói székesegyház Swietokrzyskie kápolnájában pajzzsal ábrázolja, a tűz ellen védő attribútumai nélkül. A Zsigmond-kápolnában Lengyelország patrónusai között láthatjuk 1531-ben készült szobrát.

A székesegyház közepén álló koporsót az évek során többször felnyitották. 1725-ben Jan Szembek püspök a mazuriai Frombork templomának, 1736-ban Jan A. Lipski krakkói püspök a felső-ausztriai Szent Flórián-kolostornak adományozta a szent ereklyéinek egy részét. A koporsó utolsó felnyitására nem sokkal a II. világháború előtt, 1939 nyarán került sor, amiről igen részletes jegyzőkönyv készült. Szent Flórián hosszúkás ereklyéit egy zöld bársonyból készült zsákban találták, nyílását zsinórral kötötték össze, külsejére pergamenkártyát varrtak, amin 1602-es igazolás olvasható.

A lorchi Szent Lőrinc-bazilika 1971 óta szintén őrzi Flórián krakkói ereklyéjének egy darabját: II. János Pál pápa, akkoriban még krakkói érsek, szülőföldjéről Bécsbe hozta őket, és ott ajándékozta Lorch-Enns dékánjának. A múlt század nyolcvanas éveitől kezdve több lengyelországi és ausztriai templomba jutott el, így a stájerországi Gross-Sankt Floriánba, sőt a friuli Illegioba is.

Nehéz lenne minden helyszínt felsorolni, ahol Szent Flórián-ereklyét őriznek Felső-Ausztriában, Bajorországban, Észak-Olaszországban, Szlovéniában, Lengyelországban. Különösen megszaporodott a számuk halálának 1700. évfordulója kapcsán.

Az ereklyékkel kapcsolatban azonban a döntő tényező nem a lorchi vértanú földi maradványaival való tényleges azonosság, hanem az emléke, amelyet halála óta nemzedékről nemzedékre továbbadtak és megőriztek.
 

Felhasznált Irodalom:
Otto Wutzel: Das Chorherrenstift St. Florian, Linz, é. n.
G. Bergamini és A. Geretti: San Floriano di Lorch, Milano, 2004. (A 2003. októberi tolmezzoi nemzetközi konferencia anyaga)
F. Trenner: St. Florian: Geschichte und Verehrung, Lindenberg im Allgäu, 2009.
Ks. Jan Kracik: Sprowadzenie relikwii św. Floriana i początki kultu (Szent Flórián ereklyéinek behozatala, és a tisztelet kezdetei)
Michał Rożek: 800-lecie sprowadzenia relikwii św. Floriana (Szent Flórián ereklyéi behozatalának 800. évfordulóján)
Jacek Urbani: Otwarcie trumny św. Stanisława i św. Floriana w 1939 r. (Szent Szaniszló és Szent Flórián koporsójának felnyitása 1939-ben)
Stanisław Szczur: Okoliczności sprowadzenia relikwii św. Floriana do Krakowa (Szent Flórián ereklyéi Krakkóba hozatalának körülményei)