Séta a tó körül
M. Ujvári Ágnes■2024.12.11
Halkan huppan a hóban a gondolat,
egy mondatot is elejtek utána.
Csillanó hópelyhek semmi-súlya alatt
átölel a téli csönd varázsa.
A tó körül sétálok,
megállok egy álmos fényű lámpa alatt.
Jégtükrön sikló szép álmok.
Mára csak ennyi maradt,
álom honol a félhomályban.
Csak távoli kacagás hallik.
A főutca ledfényes házai közt
az est lassan reám omlik.
Míg fenyők öltöznek a befűtött szobákban,
takaró alá bújik minden érzés a hófehér határban.
Hadd mondjam el
Néha eltűnnek a szavak.
Mint asztalról lesöpört száraz kenyérmorzsák
gyűrött kötőmbe hullanak.
Néha nem is kellenek a szavak,
mert pillantásunk
nehéz perceiben
hűen egymásba botlanak.
És mégis… Mégis szavak nélkül oly sivár minden.
Hadd mondjam el mi fáj, hallgass meg engem!
Egyedül a keresztem oly nehéz vinnem.
Hadd mondjam el, ha boldog vagyok,
mert kertemben nyílik száz virág;
Hadd mondjam el, ha félek, mivé lesz ez a szép világ.
Hadd mondjam el, ha szívemben
félelem s kétség ver tanyát!
Hadd mondjam el a rettegést,
mi gúzsba köt, mint anyát!
Hadd mondjam el, ki mit vétett ellenem!
Hadd mondjam el milyen jó, ha együtt lépsz velem!
Hadd mondjam el, úgy élünk, mint a felbolydult hangyák!
A véleményed, gondolatod mind szájadba adják.
Hadd mondjam el végre, mit érzek én is!
Ha tehetném, még egyszer ugyanígy tennék mégis,
mert ember vagyok, s Ember szeretnék lenni.
Ha indulni kell, tudjak tiszta szívvel menni.
Hadd mondjam el mégis, milyen jó élni
Még akkor is, ha végig tűzben kell égni!
Hadd mondjam el azt is,
néha átfognak a szavak,
mint kisded az anyján,
rajtam ringanak.
Néha engednek a szavak
álmodni, fényes csillagok között,
hajlongó rózsáim bordó bársonyszirmai mögött.
Emberek
Rám néznek és mosolyognak,
aztán velem kezet fognak,
elismernek, gratulálnak,
ígérgetnek, továbbállnak.
Aztán mások közelednek,
kiabálnak, fenyegetnek,
megtaposnak, belém rúgnak,
hátam mögött súgnak-búgnak,
tanítanak, okítanak,
Rábeszélnek, puhítanak.
Szánakozva megint jönnek,
életembe belekötnek,
jótanácsot százat adnak,
választ tőlem sose kapnak.
Aki szeret, most szeressen,
hogy a többi megvethessen,
aki akar, most akarjon,
kedves szava betakarjon!
Ezt a terhet elbírom-e?
Vajon benned bízhatok-e?
Körbevesznek angyalaim,
dúdolgatják kis dalaim.
Erőt, hitet Nálad lelek,
Veled nyugszom, Veled kelek,
szétnézek és csodát látok:
Isten tenyerében állok.
Most szeressen, aki szeret.
Addig ölelj, amíg lehet.
Most akarjon, aki akar,
míg szemfedőm el nem takar…
A rovat további írásai
A kép
Az oldalfalon kicsi kép fakeretben, üveg alatt, barnás színű fénykép. Odalopakodott. Bőszoknyás falusi asszony díszes támlájú padon ül, mellette sapkás, katonaruhás férfi áll, kezét az asszony vállán tartja. „Kik lehetnek?”
