Nyolcszáz évesen is fiatal

Idén ünnepeljük Árpád-házi Szent Kinga születésének 800. évfordulóját, aki Lengyelország és Litvánia (amelyek egykor egy államot alkottak), valamint a szegények, a sóbányászok és az önkormányzati tisztviselők védőszentje. 

Az érdekesség kedvéért érdemes megjegyezni, hogy a hivatalos lengyel források szerint a Szemérmes Boleszláv sandomierzi fejedelem felesége nem 1224-ben, hanem 1234-ben látta meg a napvilágot. Ez a dátum szerepel a szentté avatási perének dokumentációjában. Eme tízéves eltérés azonban a legkisebb mértékben sem befolyásolja a lelkes kezdeményezések sorát, amelyeket a lengyelek és a magyarok együtt valósítanak meg kedvelt közös szentjük tiszteletére. Annál is inkább, mivel aligha akad Szent Kingának olyan lengyel tisztelője, aki megkérdőjelezné, hogy a magyarok azért jobban tudhatják, hogy mikor született IV. Béla király és Laszkarisz Mária első gyermeke. 

Ugyancsak nem képez vitát, hogy az Árpád-házi királylány, aki nagyon fiatalon került Lengyelországba, mivel is vívta ki magának a két nemzet különös szeretetét, amely immár nyolc évszázadon keresztül az élő kultusz formáját ölti. Rendkívüli népszerűségéhez minden bizonnyal az alakjához fűződő számtalan szép hagiográfiai legenda és a népmesékbe illő csodás történet is hozzájárult. Ki ne tudná, hogy Lengyelország Szent Kingának köszönheti a sóbányászatot? Ki ne ismerné a gyűrűjéről szóló mondát, amely szerint azt az aknaszlatinai sóbánya egyik mély aknájába dobta, hogy aztán az újfent nyílt wieliczkai sóbányából az  első kitermelt sótömbből kerüljön elő? 

A szakrális dimenzión túl ezeknek a históriáknak kiváló kultúrateremtő jelentősége is van, hiszen több kiemelkedő értékű művészeti alkotást ihlettek. Ennek igazolásául elég ellátogatni a világörökségként számon tartott wieliczkai sóbánya gyönyörűen díszített tárnáiba, amelyeknek egyik fő attrakciója a Szent Kinga-kápolna. A hatalmas sókristályokból összeállított, impozáns csillárokkal, valamint káprázatos sószobrokkal és domborművekkel tündöklő, közel ezer négyzetméteres terem a világ legnagyobb föld alatti temploma. Ott őrizik Szent Kinga ereklyéit, misét tartanak a bányászok védőszentjeinek (Szent Kinga és Szent Borbála) napján, emellett koncerteket is szerveznek, élve a helyiség kitűnő akusztikájával. 

Arra, hogy Szent Kinga kultusza remek közösségteremtő hatással is bír, a „Szent Kinga gyűrűje” című zenés misztériumjáték az egyik kifejező példa, amelyet az idei csíksomlyói búcsú keretein belül mutattak be Csíkszeredán a lengyel–magyar barátság jegyében. A két nép jellegzetes történelmi, egyházi, népi, klasszikus és kortárs dallamait, énekeit felvonultató előadást Török Viola, Tamási Áron-díjas rendező, dramaturg, díszlet- és jelmeztervező, a marosvásárhelyi Spectrum Színház művészeti vezetője állította össze és rendezte. A ma is élő, évszázadokon átívelő magyar (ezen belül erdélyi és csángó) és lengyel dalokon kívül olyan kivételes művek hangoznak el benne, mint például a Szent Kinga által Ószandecben alapított klarissza kolostorban talált „Omnia Beneficia”, amely az első lengyel többszólamú zenei emléknek tekinthető. A misztériumjátékot húsz évvel ezelőtt több magyarországi és lengyelországi városban is bemutatták, a Szent Kinga-emlékév pedig tökéletes alkalmat ad arra, hogy ez megismétlődjön.

Az ikonográfia kétféleképpen ábrázolja Szent Kingát: a fejedelemasszony, illetve a klarissza nővér öltözetében, az ószandeci kolostor makettjével vagy a jegygyűrűt rejtő sótömbbel a kezében. Ennek megfelelően a hagyomány a kettős szerepvállalással kapcsolatos erényeit hangoztatja, jóságos, igazságos uralkodónőt és egyben jámbor, csodatevő apácát mutatva föl benne. Fejedelemasszonyként Kingát az alattvalói védelmezőjeként, az éhezők táplálójaként, a gyermeket váró nők gondozójaként, az árvák és özvegyek oltalmazójaként, a betegek és szegények jótevőjeként szerette és tisztelte a nép. A ferences harmadrend szüzességet fogadó tagjáról, aztán (férje 1279-ben bekövetkezett halálát követően) a klarissza nővérről alkotott alakjában elsősorban az alázat, a szelídség és az ájtatosság domborodik ki. 

Mindkét szerepkört a szeretet, az áldozatkészség és a nagyvonalúság kötötte össze, amely Szent Kinga életének minden szakaszában erőteljesen nyilvánult meg. A második honalapítónak nevezett apjához hasonlóan Kinga is kiemelt gondot fordított a tatárok elleni védelemre, majd pedig a Lengyelországot is sújtó tatárjárás következtében végigdúlt krakkói és sandomierzi fejedelemség újjáépítésére. Teljes hozományát kórházak, templomok és kolostorok alapítására ajánlotta föl. Bőkezűen támogatta a kulturális élet kibontakozását, és emellett a gazdasági fejlődéssel is törődött. Ezzel párhuzamosan sokoldalú, fáradhatatlan karitatív tevékenységet folytatott, amely a ferences lelkiségből táplálkozott. A rábízott országrész kormányzásában következetes és nagyon hatékony uralkodónak bizonyult. A Szepes és Lengyelország közötti kapcsolatok erősítésére törekedve, kihasználta a magyarországi anarchiát és elfoglalta ezt a területet. Csapatai egészen haláláig állomásoztak ott.  

A tatárokhoz kapcsolódik még két másik közismert legenda, amely az 1287-es betörésüket idézi fel. Akkoriban Kinga már a klarissza kolostor főnöknője volt, és társnőivel együtt Csorsztin várába kényszerült menekülni. Amikor a Pieninek-hegységhez értek, egy szalagot dobott a háta mögé, ami kanyargós folyóvá vált – így jött létre a Dunajec. Miután a tatárok ezen az akadályon is átjutottak és folytatták az üldözést, a fésűjét hajította a háta mögé. Egy sűrű erdő lett belőle, amely megállította az ellenséget. Végül a tatárokat egy magyar csapat futamította meg, és Kinga hozzákezdhetett a támadás során tönkretett kolostor helyreállításához. Eme események emlékét egy kápolna őrzi. 

A monda szerint Szent Kingának húgaival, Jolánnal és Konstanciával, valamint hetven más apácával gyalog, hóban és sárban kellett átkelnie a Pienineken, a tatárok elől menekülve. Amikor Krościenkóhoz értek, kéréseik ellenére a település lakosai nem segítettek nekik eljutni a helyi várba. Szent Kinga erre elkezdett keservesen sírni, könnyei hatására a kő, amelyre hullattak, megpuhult, ekképp benne maradt a lábnyoma. A szikla alól pedig egy forrás tört elő, amely később számos csodás gyógyulás helyévé vált. Az emberek, megbánva, hogy nem segítettek a bajbajutott Kingán, úgy döntöttek, hogy bűnük miatti engesztelésként szentélyt építenek oda. 

A Szent Kingáról szóló mondák olyan motívumokkal gazdagítják biográfiáját, amelyek szinte mesebeli jelleget kölcsönöznek természetfeletti erejének. Nagyot tévedne azonban, aki azt hinné, hogy csupán a bájos és szívmelengető történetekben rejlik a nyolcszáz éve született, szent életű királylány népszerűségének titka. Az, ami igazán csodálatra és szeretetre méltóvá teszi őt az újabb és újabb generációk számára, az lelki örökségének aktuális mivoltában fedezhető fel. Szent Kinga ugyanis nemcsak a korában uralkodó reáliákhoz képest tűnt ki rendkívül erős egyéniségével, hanem a 21. századi körülmények között is taníthatná a nőket, hogy kell okosan és hatékonyan akaratukat érvényesíteni. Hogy lehet áthidalni az összeférhetetlennek látszó különbségeket és a legkedvezőtlenebb feltételek mellett is kitartóan törekedni céljaik elérésére. Mindez pedig nem egy önző vagy meggondolatlan szeszély kedvéért, hanem a mély önismeret és öntudat jegyében, valamint az örökérvényű, egyetemes értékek tiszteletben tartásával. 

A történelmi források tanúsága szerint Kinga módfelett művelt és intelligens volt, bölcs tanácsaival férjét is támogatta a fontos döntések meghozatalában. Olyan kimagasló karakterológiai és szellemi tulajdonságokkal rendelkezett, amelyeknek köszönhetően képes volt a legnehezebb helyzetekben is helytállni. Ezek pedig sűrűn akadtak egész élete folyamán. Sorsát – a korabeli szokásokhoz híven – már kisgyermekkorában meghatározták a dinasztikus és politikai érdekek. Nagyon korán eljegyezték a Piast-házbeli V. Boleszlávval, így ötéves korától a kis-lengyelországi fejedelmi udvarban nevelkedett. Tizenöt évesen, 1239-ben ment férjhez. Szüzességi fogadalmat tett, és idővel arra vette rá Boleszlávot, hogy ő is örök tisztaságot fogadjon (ezzel szolgált rá a „Szemérmes” névre az alattvalói körében). Kapcsolatukat kölcsönös tisztelet és szeretettel teli megértés jellemezte. Az uralkodást mindketten elsősorban szolgálatnak tekintették, és a közjónak rendelték alá a saját érdekeiket, az evangéliumi életideál megvalósítására törekedve Szent Ferenc és Szent Klára útmutatásainak megfelelően. A krakkói fejedelmi udvarukat áthatotta az őszinte keresztény szellem, minden napot szentmisével kezdtek. 

Személyes elkötelezettségük elősegítette Szent Szaniszló boldoggá avatását (1253-ban), ami nagyban hozzájárult Lengyelország nemzetközi presztízsének növekedéséhez. Boleszláv halála után Kinga az ószandeci kolostorba vonult vissza húgával, a néhány hónappal korábban megözvegyült Jolánnal együtt, ahol 1292-ben szentség hírében hunyt el. 

Kinga személyiségének alakulására kétségkívül fundamentális hatással volt környezetének mélyen vallásos légköre. Szülei példás keresztény életet éltek, és ebben a szellemben nevelték mind a tíz gyermeküket, akik közül kettőt (Jolánt és Konstanciát) boldoggá avattak, kettőt pedig (Kingát és Margitot) szentként tisztel a katolikus egyház. Megjegyzendő, hogy Kinga nagynénje Árpád-házi Szent Erzsébet volt, a távolabbi rokonai között szintén szent életű hölgyek találhatók (Sziléziai Szent Hedvig és Prágai Szent Ágnes). A fiatal Kinga lelki világának formálásában kulcsfontosságú szerepet sógornője (férjének nővére), a Piast-házbeli Boldog Szalóme játszotta, aki ugyancsak  József-házasságban élt II. András magyar király középső fiával, Kálmánnal. Az ő példája ösztönözte Kingát a keresztény hit igazságainak elmélyítésére és a krisztusi szeretet buzgó gyakorlására. 

Szent Kinga és Boldog Szalóme kapcsolata megtestesítette azt az egymást gazdagító és támogató barátságot, amely hosszú évszázadok óta összeköti a magyar és a lengyel népet. Szép jelenkori jelképe ennek az örök barátságnak az az impozáns székely kapu, amelyet az erdélyi mesterek az ószandeci kolostor mellett állítottak fel Kinga kanonizációjának emlékére. Magyarországon számos templomban őrizik Szent Kinga ereklyéit, többek között a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban és a kőbányai lengyel templomban is, amelyek fontos feladatot vállaltak a közös lengyel–magyar szent tiszteletére szervezett programok lebonyolításában. Említést érdemel, hogy a lengyel templomban működő kórust éppen Szent Kingáról nevezték el, Küngösön pedig, ahol az egyetlen, Szent Kinga tiszteletére szentelt templom található, az Árpád-házi Szent Kinga Kulturális Egyesület ápolja lelki örökségét. 

És ha már a lengyel–magyar barátságot erősítő civil szervezetekről van szó, nem szabad megfeledkezni a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület szerepéről sem, amely az idei Szent Kinga-emlékév egyik kezdeményezője volt. A ritkaság számba menő állami, egyházi és társadalmi összefogás arról tanúskodik, hogy Szent Kinga kultusza határok felett egyesíti a legkülönbözőbb közegeket, hiszen a jubileumi eseménysorozatban nemcsak magyarok és lengyelek, hanem Litvánia és Szlovákia képviselői is részt vesznek.

Befejezésül célszerű felidézni Szent II. János Pál pápa szavait, aki 1999. június 16-án, amikor Ószandecben szentté avatta Kingát, arra biztatta a híveket, hogy ne féljenek szentek lenni. Szent Kingát ezen a téren is rendkívüli bátorság jellemezte.

Lemondott a gazdagságról, a kiváltságokról, a fejedelmi méltóságról, valamint minden földi boldogságról, hogy közelebb kerüljön Jézus Krisztushoz, és minél tökéletesebben kövesse tanítását. Ezért a következőképpen imádkozunk az ő közbenjárásáért:

Szent Kinga! Te az életed hajnalától lángoló szeretettel voltál Isten iránt, és őszinte együttérzésben részesítetted a bajbajutott felebarátaidat; a szükség óráján segítettél a Hazánkon, és bőkezűen támogattad alattvalóidat nyomorukban és szenvedésükben. Számtalan kegyelemért és csodáért könyörögj Istennél a tisztelőid számára, mindenekelőtt járj közben, hogy a bűnbocsánatot, a jóban való kitartást, az erényes életet és a boldog halált adja nekünk. Ámen.