Júliusnak reggelén
ring a nap füvek hegyén,
ring a karcsú fákon,
ámulatba ejt, lesem,
fénye jár a kerteken,
és dalával átfon.

Nyári ének, játszi dal,
ring a ház muskátlival,
lepke száll hajamra,
mint az égi permetek,
hull a búza, szem pereg, 
új reményt fakasztva.

Válasz

Esőt hozott a hajnal,
a fák puhán pihegnek,
a nap csodás arannyal
kevert ruhát hitemnek.

Bolyonganék napestig
az ázott bőrű tájon,
felhőkön átszüremlik,
akár egy égi álom,

a véghetetlen béke, 
– vágyott, de más világ az –,
örök jövő reménye,
félelmeimre válasz.

Jónak maradni

Szívedben ott a tiszta fénynek lobja,
de néhanap hiába rázogat;
miért akarnál jó maradni, hogyha 
sarokba rúgják minden álmodat?

Mint könnyű szél a nyári naplementén,
merengsz el annyi céltalan csatán:
hiszen ha tudnám, untalan levetném,
amit szorít az Úr lakatja rám.

De mégis érzed, s ím, az út alattad,
hogy nincs hiába semmi küzdelem,
az, kit tanít, csupán csak jót akarhat,
s békét teremni vágyik szüntelen.