Látó szemek, halló fülek

„A tanítványok odamentek hozzá, és megkérdezték tőle: Miért beszélsz nekik példázatokban? Ő így válaszolt: Mert nektek megadatott, hogy ismerjétek a mennyek országának titkait, azoknak pedig nem adatott meg. Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van. Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek, és beteljesedik rajtuk Ézsaiás jövendölése: »Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.« A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall. Bizony mondom nektek, hogy sok próféta és igaz ember kívánta látni, amiket ti láttok, de nem látták, és hallani, amiket ti hallotok, de nem hallották” (Mt 13,10-17).

Kedves keresztény Olvasó!

„Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről. Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és hirdetjük nektek is az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal” (1Jn 1,1-3). A keresztény hit elsősorban nem tanrendszer:

a keresztény igazság megtapasztalás, élmény,

nem pedig vallási tétel. Erről beszél a levél bevezetőjében az író, akinek, bár a történeti Jézust nem ismerte, de a krisztusi igazságról látás, tapintás és hallás útján szerzett élmény alapján olyan hittapasztalata volt, ami megváltoztatta az életét. Erről az életváltozásról beszél Jézus, amikor a Mennyek Országának eljöveteléről szól, ennek az élménynek a személyes megtapasztalására hív másokat is. Ez által a személyes hitélmény által válhat a keresztény tanítás élő és éltető valósággá: Isten Országává.

Jézus példázatokban elsősorban Isten Országáról beszél. Nehéz ugyanis egy olyan valóságról beszélni, ami a lelki megtapasztalás által hitre jutott ember számára nyílik csak meg, és azok számára, akiknek csak evilági, „önző” élményei vannak, rejtve marad.

Isten Országa az Atyával való személyes kapcsolatból fakadó új erőtér, ami azok számára, akik ezt a személyes kapcsolatot nem élik, nem keresik, lényegében érthetetlen, nem jelent élményt.

Pedig ennek az élménynek a hatására változik meg a világ- és életlátás, új megvilágításba kerül az élet. Egyszerre megnyílik az ember szeme arra, hogy „életének pohara nem félig üres, hanem félig tele van”. Egyszerre felismeri az ember, hogy élete elvehetetlen lelki javakkal bővelkedik, és ezért túláradó hálát kezd érezni. Ebben az örvendezésben még szorosabbá válik a Lélekkel, az örökkévaló Istennel való kapcsolata, teljesebbé válik az élete: „akinek van, annak adatik és bővelkedik…”. Aki azonban teljesen elszakad az Atyával való kapcsolattól, csak önmagát látja és így azt a rengeteg mindent, amije még nincsen, az nem tud örülni annak, ami az övé. Akinek nincsen kapcsolata az Atyával, aki a hiányzó dolgokra tekint, az nem becsüli azt, amije van – olyan, mintha nem is lenne semmije: „akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van”. 

A Mennyek Országának titka az elszakíthatatlan egység a lét forrásával, az Atyával. Ebből az egységkapcsolatból származik Jézus békessége, hatalma és különös személyisége. „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30). „Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya, aki énbennem van, ő viszi végbe a maga cselekedeteit. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek!” (Jn 14,10-11).

Jézus korában is voltak olyan emberek, amilyenek ma is vannak: „látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek.” Elvakítja őket saját fontosságuk, saját érdekük, saját személyük. Mindent önmagukhoz viszonyítanak, önmagukon mérnek le. Az jó, ami nekik jó, csak afelé fordulnak őszinte érdeklődéssel, ami személyes hasznot hoz nekik. Szemüket behunyják minden és mindenki előtt, ami és aki közvetlen érdekszférájukon kívül áll. Ez a gőg, a megkövéredett szív. Ők kettős világban élnek: önmaguk zárt világa az ellenséges külvilággal áll szemben. Aki így látja az életét és önmagát, az örökös félelemben és harcban él. Egyedül van és kiszolgáltatott. Minél inkább elkülönül és önállósul, és önző gőg vezeti, annál inkább a „külső sötétségben” él, ahol „sírás és fogcsikorgatás” az élet. „…megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket”.

Jézus szavainak megértéséhez, legsúlyosabb igazságának elfogadásához alázatra van szükség.

Alázat mindaz, ami a gőg ellentéte. Az alázat az önmagam elvesztésére való készség. Önmagam, személyem és fájdalmak közt felépített és féltve őrzött szűk világom a mindenható, szerető és feltétel nélkül elfogadó Atyaistenhez fűző élő kapcsolatban feloldódik, kitágul, meggazdagszik, túlcsorduló boldogsággá válik – a Mennyek Országában ébred magára. Jézus legsúlyosabb igazsága: „Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt” (Mt 16,25).

Hogyan lehet erről beszélni képek és hasonlatok, példázatok nélkül? Hogyan lehet ezt megérteni alázat nélkül? Akkor sejti meg az ember ennek a jézusi kijelentésnek életmentő igazát, amikor kiváltságos esetben mély spirituális élményt él meg, vagy mások ilyen élményéről szóló tanúságának hitelt ad. Az alázattal és jézusi engedelmességgel élni igyekvő ember számára azonban nem ritka az evilágon túlmutató élmény. Azok pedig, akik gőgösen élnek, önmagukat féltve és minden fájdalomtól rettegve, egyszerűen nem látják és nem hallják meg ezeket az élményeket. 

„A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall.” A Lét világosságában élni, a szívünkkel érteni, az élet zajában meghallani Isten csendes hívó vagy küldő szavát maga a boldogság. Ez az elvehetetlen biztonság és boldogság abból származik, hogy életünk egyszerre része már a Létnek, Istennek, aki minden mindenekben – nincs mit félni és félteni, a fájdalom is csak múló jelenség a nagy egyesülés felé vezető úton. 

Jézus Krisztusban ez a létigazság lett láthatóvá és hallhatóvá. Ezt vágyták és keresték és sejtették minden korban a próféták és igazak, de szemükkel nem látták és fülükkel nem hallották. Az apostolok testi szemeikkel láthatták és testi füleikkel hallhatták – micsoda boldogság! A késő korok gyermekeinek kiváltsága, hogy a Szentlélek által ma is hallható és látható ez a létigazság lelki szemekkel és lelki fülekkel.

Az emberi gőg azonban ma is, ahogyan régen, hályog a lelki szemeken és dugó a lelki fülekben.

A gőg szűk és vak világba zárja az egyént, és elvágja a boldogító nagy Egésztől, a Világosságtól, az Atya szeretetétől. Ámen.

Imádkozzunk! 

Úr Jézus! Alázatos szívvel valljuk, hogy szükségünk van lelki élményekre, amelyekben meglátjuk és meghalljuk a boldogító és az önzésből felszabadító nagy igazságot, hogy csak az találja meg az életét, aki átadja magát az Atyának, ahogyan azt Te tetted. Adj nekünk halló füleket és látó szemeket, de mindenekelőtt adj nekünk alázatos szívet! Ámen.

A szerző evangélikus lelkész