JEL újság

KÉSZ-imalánc a megfogant életekért

A Szerk.2025.03.07

A megfogant életek védelmében szervez imaláncot a KÉSZ a 40 Nap az Életért nemzetközi imaszolgálattal és a Jó, hogy vagy! Életvédők Szövetségével közösen Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, március 25-én. 

Minden emberi élet Isten ajándéka, amely a fogantatás pillanatától kezdve értékes és védendő. Ahogyan Mária igent mondott az életre, amikor befogadta méhébe Jézust, úgy nekünk is kötlességünk kiállni minden megfogant élet mellett, hiszen minden gyermek egyedi és megismételhetetlen teremtmény. Az életvédelem nem csupán egyéni felelősségünk, hanem közösségi feladat is, amelyben mindannyian részt vehetünk imáinkkal és tetteinkkel.

Az 5. alkalommal Kárpát-medence-szerte meghirdetett imalánchoz bárki csatlakozhat egyénileg vagy közösségileg, aki vállalja, hogy reggel 8 és este 6 óra között egy-egy órában elimádkozik száz Üdvözlégyet. 

A szervezők kérik, hogy hogy csatlakozási szándékukat jelezzék IDE KATTINTVA. 

A megfogant életek védelmében meghirdetett imaláncról további információkat talál a KÉSZ honlapján.

 

Imádkozzunk Szűz Máriához, kérve közbenjárását a megfogant életekért!

 

 

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Nem is tollal kell írni...

Százhuszonöt éve született Fekete István. Az egy időben perifériára szorított író műveinek utóéletéről s arról is beszélgettünk Banda Zoltánnal, Fekete szülőfalujának, Göllének az alpolgármesterével, hogy a mai kamaszokat képesek-e még lekötni a tájat, embert magasra emelő, természetet és állati viselkedésmódokat közelünkbe hozó művek.

Mi Atyánk

Lassan megérett egy felismerés, lassan újra kicsírázott bennem a hit. Hit, hogy a Teremtővel nekem személy szerint is vannak ügyeim.
Ebben a dzsungelben vágott ösvényt a Miatyánk.

Isten tele van örömmel

Csiszér László több mint két évtizede járja a Kárpát-medencét, kezében gitárral, szívében egyetlen küldetéssel: hogy az evangélium örömhíre minden emberhez eljusson. Hiszi és hirdeti: Isten tele van örömmel.
2016–2025 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!