JEL újság

KÉSZ-imalánc a békéért

A Szerk.2023.03.08

A KÉSZ Gyümölcsoltó Boldogasszony napján idén is imaláncot szervez a megtérésért és a békéért.

Egy szép, középkori, magyar szokás szerint Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén a hívek összegyűltek templomukban, és ezerszer elimádkozták az angyali üdvözlet imádságát, az Üdvözlégy Máriát. A budaörsi KÉSZ néhány évvel ezelőtt felelevenítette ezt a hagyományt, mely azóta számos KÉSZ-csoport csatlakozásával országos imalánccá fejlődött, 2022-ben pedig már Kárpát-medence-szerte imádkoztak lelki közösségben a Szűzanyához.

Idén is folyamatos imádsággal kérik a Szűzanya közbenjárását a megtérésért és a békéért március 25-én, szombaton 8 és 18 óra között!

A szervezők várják azoknak a csatlakozását, akik vállalják, hogy egy-egy órában – egyénileg vagy közösségben, otthon vagy a templomban – elimádkoznak száz Üdvözlégyet. 

Az imalánccal kapcsolatban további részleteket a KÉSZ honlapján olvashatnak. 

 

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Kászonaltíz templomában és temetőjében

Nem akartuk mi megnézni a kászonaltízi templomot, csak aztán megállított bennünket szépsége, amikor az utolsó székely betyár emlékkeresztjét kerestük a fehérre meszelt, fallal kerített templom alatti temetőben.

Húsvét után

Az eirénopoioi békességcsinálókat, az aser pedig arámiul áldottakat jelent. Áldottak, akik képesek Isten erejével békét teremteni ott, ahol háborúság van. Az áldások áldása maga a béke, az élet tisztelete.

engedd

engedd uram földi utadat járni
ne a birodalmakét az üldözőkét
vezess a damaszkuszi útra
add vissza gyermeki látásomat
2016–2026 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!