JEL újság

Zarándoklat Esterházy János sírjához

Sári Judit2025.03.12

Alsóbodokra látogatott a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Esterházy János mártír politikus halálának évfordulóján, március 8-án. A zarándoklaton részt vett Durco Zoltán, a Nyitrai Egyházmegye magyar hívekért felelős püspöki helynöke.

Esterházy Jánosra emlékezett a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége március 8-án Alsóbodokon, a mártír sorsú politikusról elnevezett zarándokközpontban. Az esemény lelki vezetője Makláry Ákos, a szervezet elnöke volt, aki a keresztény mártírok életpéldájára irányította a figyelmet.

Az Esterházy János földi maradványait őrző Szent Kereszt Felmagasztalása-kápolnában Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes prédikációjában kiemelte: a Teremtő szeretetét és irgalmát kell továbbvinni, ahogyan azt Esterházy János tette. Ő a legnagyobb szenvedések között is megőrizte hitét, és példát mutatott. „Esterházy János nemcsak a saját népéért, hanem minden emberért szenvedett. Példája ma is arra hív minket, hogy ne féljünk kiállni az igazság mellett.”

A zarándokok – a domboldalon kialakított kálvária keresztútját végigjárva – Krisztus és követője, Esterházy János szenvedéséről elmélkedtek, imádkoztak a nemzetek megbékéléséért és a politikus boldoggá avatásáért. A zarándokok megkoszorúzták Esterházy János sírját, főhajtással és imával tisztelegtek emléke előtt.

„Megaláztatás, éhezés, börtön, számkivetettség volt az osztályrésze, mégis boldog emberként távozott. Nem szomorúan, nem megtörten, hanem hittel telve. Életpéldája erőt adhat nekünk is, hogy minden nehézség ellenére tartsunk ki hitünkben. Adja Isten, hogy az ő lelki öröksége minél többekhez eljusson!” – fogalmazott a KÉSZ elnöke.

A zarándoklatról részletes beszámolót a KÉSZ honlapján olvashatnak.

 

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Nem is tollal kell írni...

Százhuszonöt éve született Fekete István. Az egy időben perifériára szorított író műveinek utóéletéről s arról is beszélgettünk Banda Zoltánnal, Fekete szülőfalujának, Göllének az alpolgármesterével, hogy a mai kamaszokat képesek-e még lekötni a tájat, embert magasra emelő, természetet és állati viselkedésmódokat közelünkbe hozó művek.

Mi Atyánk

Lassan megérett egy felismerés, lassan újra kicsírázott bennem a hit. Hit, hogy a Teremtővel nekem személy szerint is vannak ügyeim.
Ebben a dzsungelben vágott ösvényt a Miatyánk.

Isten tele van örömmel

Csiszér László több mint két évtizede járja a Kárpát-medencét, kezében gitárral, szívében egyetlen küldetéssel: hogy az evangélium örömhíre minden emberhez eljusson. Hiszi és hirdeti: Isten tele van örömmel.
2016–2025 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!