Hungária szent hegye

A régi emberek nem nagyon törekedtek a hegytetőkre. Általában sem voltak olyan kíváncsiak, mint a mai ember, és féltek is az ismeretlentől. A magas hegyek pedig felhőkbe burkolóztak, villámokkal, mennydörgéssel, jéggel tartották távol a betolakodókat. Nem véletlen, hogy a görögök istenei a közel háromezer méter magas Olympos magasából, a villámokkal sújtó Zeusz fejedelmi udvarából tekintettek le a halandókra, a tüzet ellopó Prométeuszt pedig a Kaukázus sziklaormához láncolták. Az ötezer méternél is magasabb Ararát hegyét Noé szentelte meg, mikor a vízözön után bárkája éppen ezen a hegyen feneklett meg. Mózes is, mikor apósának juhait legeltetve a Hóreb hegyéhez ért, az égő csipkebokorból ezt a szózatot hallotta: „Ne közelíts! Vedd le sarudat, mert szent a hely, ahol állasz! Én vagyok az Isten, atyáid istene.” Így találkozott Mózes először a 2300 méter magas kopár heggyel, hogy majd immár Izrael népével visszatérve ott vegye át a kőtáblákat az Úr parancsolataival. Lám, a zord, magas hegy valóban a föld és az ég, az ember s az Isten közötti kapcsolat és párbeszéd helye.

A világ számos népe tisztel szent hegyeket. Budapest közelében a Pilis-tetőt az utóbbi évtizedekben ugyancsak gyakran illetik ezzel a jelzővel. „Európa szíve”, a „világ szívcsakrája” – állítják. Szerintük a Duna ölelésében megbúvó hegyekben különös, misztikus erők rejtőznek, melyek kisugárzanak Magyarországra és a Kárpát-medencére, sőt az egész világra is.

Ez a kisugárzás műszerekkel nem mérhető, de aki hisz benne, annak létezik. Azt erővel töltheti fel. Gorkij is hivatkozik erre a hatásra az Éjjeli menedékhelyben, s ezt a hipotézist most szeretnénk egy másik hegy példájával is megerősíteni.

A Badacsonyi hegyről lenne szó.

Csodálatos tája Magyarországnak a Tapolcai-medence. Lekopott mészkőhegyek és szétterülő mocsaras rétek fölött a Balaton tükrére tekintenek le egy 4,5 millió évvel ezelőtt lezajlott vulkánosság tanúhegyei. Ezek fejedelme a szinte teljesen szabályos csonka kúp, a 437 m magas Badacsony.

Szép nyári időben feltekintve rá persze nem jut eszünkbe az az áhítatos, félelemteli tisztelet, amit Mózes érezhetett a szent hegy láttán. De, aki jobban ismeri a Balaton vidékét, tudja, hogy zord időben fekete felhők gomolyognak a Badacsony fölött is. Éjszaka, viharban a vándor halálosan egyedül érzi magát a hegy ösvényein, és ha cikázni kezdenek a villámok, a tó vize is életvesztő haragra gerjed.

De szép időben a hegykoronát tartó bazaltoszlopok alatt örömfakasztó látvány a hegy szoknyája, a lankát és teraszokat zöldbe öltöztető szőlőskertek sora. Egry József írta, hogy „a Balatont a szegény halászok avatták szentté”, s Keresztelő Szent János című képét magyarázva elmesélte, miként hajolt le a badacsonyi vincellér a vízhez, s vetett magára ezzel a szentelt vízzel keresztet. Nos, a Badacsony hegyét ugyanezek a szőlőmívesek avatták szentté, akik szinte földig hajolva kapálták a lejtőket évszázadokon át, s ha derekukat egyenesítve nyújtóztak egyet, a bazaltorgonákról emelték tovább tekintetüket az égre. Végül pihenésként a Balaton tükrén futtatták meg a szemüket.

Ha lelkünk óráját ma visszatekerjük az ezerkétszázas évekbe, mikor ez a táj még sokkal vadabb volt, az élet keményebb, egyszerűbb és tisztább, könnyen megértjük azokat, akik a tó és mocsarak, a szőlők fölötti erdőségben, egy forrás mellett keresték lelkük nyugalmát. Eleinte csak magányosan, idővel ketten-hárman együtt imádkozva. Ma Klastromkút a neve a forrásnak, ahol ez a remetecsoport az első szállást összetákolta magának. Idővel aztán, mert kőben igazán nem szenvedtek hiányt, épületet is emeltek ott, ahol meghúzhatták magukat, s „hivatalosan is” magukévá tették Szent Ágoston reguláját. Íme, Badacsony hegyén létrejött a Szent Imrének ajánlott pálos kolostor.

A badacsonyi pálos kolostort Pázmány Péter feltevése szerint 1266-ban alapították, de Balogh nembéli Szécsi Pál veszprémi püspök 1263-ban végigvizitálta egyházmegyéje kolostorait, és a badacsonyiról már meglévőként emlékezett meg. A pálos rend 16. századi történetírója, Gyöngyösi Gergely pedig Vitae fratrum c. művében azt említi, hogy 1313-ban bizonyos Ladomér fiai egy szőlőt adományoztak a hegyen élő testvéreknek. 

A rendház további életéről nem maradtak fenn emlékek. Valószínű, hogy a 16. század derekán, amikor a török szinte az egész Dunántúlt feldúlta, a többi kolostorral együtt a badacsonyi is megsemmisült. Hiszen a környék várai is állandó harcban álltak, gyakran gazdát cseréltek. Szigliget, Csobánc, Hegyesd, kissé távolabb Vázsony, Sümeg, Tátika, Keszthely – még a hivatalos békeidőkben is csatatér volt. 

A 19. század végén Ádám Iván kereste meg a badacsonyi pálos romokat, s azokat a Veszprémi egyházmegye többi pálos rendházához hasonlónak találta. A keletelt templom apszisa félköríves volt, előtte hangsúlyos diadalívvel és kicsiny hajóval. A rendház az udvar túloldalán mindössze három helyiség: konyha, ami étkező is egyben, hálóterem és munkaszoba. Kút nem volt, a vizet a forrás adta. Az építmények romjait túlnyomórészt már akkor is omladékok takarták, mára azonban lényegében minden megsemmisült.

A békésebb idők beköszöntével a környék népe megkedvelte a hegyet, sőt meghódította. Száz évvel a török kiűzése után a Badacsony bora kezdett hírnevet szerezni. Hiszen, amint mondják, a badacsonyi szőlőt három Nap süti. Egy, amelyik reggel felkél s este lenyugszik. Második, amit a Balaton visszatükröz. Harmadik pedig, aminek melege éjszaka felszáll a tó langyos vizéből. A szőlőbirtokosok tehát a kies hegyoldalakon kúriákat, nyaralókat építettek, a föld népe pedig szorgosan gondozta az erdők, csalitok helyén telepített ültetvényeket. A munkás élet pedig magával hozta a megszenteltetés igényét is. A szőlőtáblák között akár valamely családi ünnep vagy tragédia kapcsán, akár csupán kegyes áldozatként, keresztek és szent emlékoszlopok nőttek ki a földből. Ugyan ki tudná ezeket mind összeszámlálni? És kápolnák is épültek, egy-egy birtokos adományaként vagy közadakozásból. Így építette fel 1789-ben a hegy délnyugati lejtőjén az ősi Római út mellett Szentgyörgyi Horváth Zsigmond a Szent Anna-kápolnát. 1850-ben Eszterházy Károly gróf építtetett kápolnát a szőlőbirtokosok hozzájárulásával Badacsonytördemic főutcáján, amit Loyolai Szent Ignác tiszteletére szenteltek. Badacsonytomajon is így épült fel a Római út és a Kápolna utca sarkán az a kis templom, amelynek helyére 1896-ban Laczkovitz Antal selyemkereskedő költségén a mai Szent Donát-kápolna került.

1790 táján a badacsonyi szüret már olyannyira nevezetes esemény volt, hogy a daliás sümegi katona, Kisfaludy Sándor ott ismerkedett meg élete nagy szerelmével, Zala vármegye alispánjának bájos Róza lányával, s ez a szerelem hívta elő belőle a költőt. Emléke ennek a panorámájára méltán büszke borozó és múzeum a hegy derekán, Kisfaludy és Szegedi Róza háza. Garay János 1848-ban – Apolló szent forrásának bűvölő vizére utalva – így emlékezik erről: 

Ottan álltam Badacsonnak
Lejtőjén a szent helyen,
Hol a regék dalnokának
Áll hajléka a hegyen.
Ittam a forrás vizéből,
Mely csörögve serked itt;
Hippokrene bű-vizének
Véltem inni cseppjeit.
(Garay János: Balatoni kagylókról) 

A hegy megszentelésében azonban a költőnek hamarosan vetélytársa akadt. 1850-ben Ranolder Jánost nevezték ki veszprémi püspökké. A fiatal, világlátott főpap nagy lendülettel fogott a munkához. Ez a munka pedig messze nem merült ki a lelkipásztori és egyházszervezési tevékenységben, hiszen a püspökség tekintélyes birtokait szintén a főpásztoroknak kellett kormányoznia. Ezek között fontos szerepet kaptak a badacsonyi szőlők is. A velük való foglalatosság maga sem volt a püspök kedve ellenére, sőt öregkorában különös gonddal foglalkozott szőlőnemesítéssel és telepítéssel a Somló-hegytől Hegyaljáig. Érthető hát, hogy 1857-ben még a badacsonyi hegy megmászására is vállalkozott, s az ott elébe táruló látvány lenyűgözte, rabul ejtette. Ez a világ leggyönyörűbb vidéke! – mondta a hagyomány szerint. Elragadtatásában úgy döntött, hogy emlékjelről is gondoskodni fog. Megkereste a legszebb kilátópontot, s a fennsík déli peremén hatalmas, tizenkét méter magas, klasszicista stílusú keresztet állított. A faragott kőtömböket negyven ökör vontatta fel a hegyre. Micsoda technikai bravúr lehetett ez az építkezés! 

Ha a kereszt előtti lépcsőn lesétálunk a bazaltorgonák tetejére, előttünk a tökéletes balatoni kilátás! A kis terasz neve Harangozó-börc (a helybéliek ejtik így a bércet), mert ennek kinyúló sziklája kalapácsütésre úgy szól, mint a harang. 

A legendákat szülő keresztről így ír Eötvös Károly: „Ott van a Kereszt a fennsík déli peremén, Fonyód egyenes átellenében. Faragott kövekből emelt óriási feszület. Hogy megláthassák az utazók a partról, a hajósok a vízről. S hogy amikor föltekintenek a hegyre, eszükbe jusson, hogy bércen, sziklán, ormokon túl, égen, földön s minden magasságokon felül van még fenség, az igazi fenség: a Megváltó.” (Utazás a Balaton körül)

Magát a püspököt annyira rabul ejtette a hely és a táj, hogy 1861-ben gyönyörű villát is építtetett a kereszt alatti dűlőben. Szőlők fölött, sziklák alatt magányosan áll az emeletes, teraszos épület szemben a kápráztató víztükörrel, antik szentélyek párhuzamát idézve. A tihanyi kolostorhoz méltó csoda lehetne, ha a püspök halála után nem került volna annyi méltatlan kéz birtokába. Ma csak elhagyatott állványok keltik a reményt, hogy egyszer még valaki újjá éleszti ezt a remeket.

Sokat lendített viszont a Hegy tekintélyén egy másik villaépítő is: Herczeg Ferenc. Ő maga így emlékszik vissza a kezdetekre: „...az én szülőhazámban csak az megy megsüvegelni való ember számba, akinek rendesen megkapált szőlője van. Mivel a verseci hegyen bajosan építhetek magamnak présházat, tehát a Balaton körül kereskedtem. Leginkább a hegyek hegye, a Badacsony körül.” – És 1926-ban egy őszi napon, míg sofőrje a Szent Ignác-kápolna előtt kicserélte a defektes kereket, a szemközti kapuban szellőzködő szőlősgazdával meg is kötötte az üzletet – megvásárolta annak kétholdas szőlejét. Ott építette föl népies tanyáját, ami művész- és politikai körökben hamar népszerű lett, és sok tekintélyes vendéget vonzott Badacsonyba. A „hegyek hegyére”. 

S ha már ilyen világi szemüvegen át nézzük a hegyet, talán azt kell hozzátennünk, hogy ugyanebben az időben, 1936-ban épült fel szinte pontosan Herczeg Ferenc nyaralója fölött, magasan a sziklák tövén az egyre aktívabb magyar természetjárók régi álma, egy turistaház. Ennek tervezgetését a Magyar Turista Egyesület már 1910-ben elkezdte, de háború, forradalmak és Trianon után csak Rákóczi fejedelem 1735. évi halálának 200. évfordulója alkalmából tudták felépíteni. A telket Nemestördemic közbirtokossága jelképes örökbérletként adományozta az egyesületnek. Maga az építés azonban magasan, a csak bivalyos szekerekkel leküzdhető meredek hegyen, hatalmas gondot, erőfeszítést és költséget jelentett. Végre 1936. július 5-én Cholnoky Jenő földrajzprofesszor, a Magyar Turista Egyesület elnöke és Noé Gyula esperes-plébános felavatta és megáldotta az épületet. Falára II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai emlékére készített márványtáblát helyeztek el. Így kapta a menedékház a Rodostó nevet. 

A turistaháztól a hegytetőre a Bujdosók lépcseje vezet. A mai embernek szokatlanul meredek, 464 fokú lépcsőt négy pihenő terasz szakítja meg. Ezek Zrínyi Ilona, Lorántffy Zsuzsanna, Bercsényiné Csáky Krisztina és Mikes Kelemen nevét viselik, a lépcsősor tetején pedig a cigányprímás, Czinka Panna pihenője várja a levegőért kapkodó vándorokat. Maga a turistaút pedig, ami a bazaltorgonák alatt öleli körül a hegytetőt, a Kuruc körút nevet kapta. Ezzel emlékeztek meg a hegy tisztelői – ahogy a Himnusz is írja – népünk történelmének zivataros századairól, tragédiák között is mindvégig helytálló őseiről. Így lett a Teremtő szent hegye egyúttal a nemzet szent hegye is.

S hogy mennyire az lett, igazolták a későbbi évek. 1944-ben ugyanis az akkor már jó nevű író, Tatay Sándor feleségül vette a ház gondnokát, Takács Máriát. Tatay Badacsonyba költözött, s ettől kezdve csak a téli hónapokat töltötte Budapesten, egész évben a Rodostó házban élt és dolgozott. Hol az írószobában, hol a söntésben. Vendégben pedig nem volt hiány. A következő években, a „rettenet évtizedében” sok pályatársa, barátja tért be néhány napra Tatayékhoz, ahol akkor még se villany, se vezetékes víz, se sétára csábító út nem volt, de el lehetett rejtőzni a hatalom mindig kíváncsi-éber fülei, szemei elől.

Itt született meg Tatay írószobájában a Ház a sziklák alatt forgatókönyve is, ezé a rettenetes és gyönyörű filmé, ami egyéni tragédia álarcában mondotta el a kor balladáját. Mert a napi realitás tragédiáiról nem lehetett beszélni.

Ezen a ponton vissza kell ugranunk kissé az időben. A Badacsony négy-ötmillió éves bazaltja ugyanis kiváló építőkő, elsősorban a vasúti pályák és a közutak céljára. Kibányászása, felaprítása azonban a 20. század elején igencsak kemény rabszolgamunka volt. 1905-ben alakult meg a Badacsonyi Bazaltbánya Rt., ami a hegy mindkét oldalán, Tomajon és Tördemicen is bányát nyitott, s a drótkötélpályán leeresztett követ a vasútállomás melletti törőműben dolgozta fel. A bányászok – 250-300 munkás – családostul fent a hegyen, „a telepen” laktak. A kötélpálya egész nap működött, és csikorgása összevegyült a robbantások hangjával, meg a törőgépek monoton ropogásával. A háború után az újjáépítés lázában reggel 4-től este 10-ig folyt a munka. A két falut eközben ellepte a por. Érthető, hogy a pompás nyaralóhely nyári vendégei nem a falvakban, hanem a hegyoldalnak a bányától távol eső lejtőin kerestek szállást maguknak.

A rabszolgamunka pedig a II. világháború éveiben vált igazán rabmunkává, mikor zsidó munkaszolgálatosok is érkeztek. Számukra természetesen külön tábor létesült. S a történelem botránya, hogy 1949-ben újjáélesztették a munkatábort, és 1954-ig az ismét működött. Ekkor szovjet mintára „a reakciósok” és „osztályidegenek” – leginkább kulákok és megbízhatatlannak minősített munkaszolgálatos sorkatonák – töltötték meg a barakkokat. Mégpedig teljes titokban, amiről a faluban nemhogy beszélni, még tudni sem volt szabad. Olyannyira, hogy sok évvel később, mikor a recski táborról már nyíltan is beszéltek, Badacsonyról még soká egy szó sem esett. Pedig a tábor ma is ott búvik meg az erdőben, a bazalthegy omladékkúpja alatt, s a pirossal jelzett turistaúton a vándor sokáig úgy mehetett el mellette, hogy észre sem veszi. Akik ebben a táborban éltek – és hányan meg is haltak! – kegyetlen fegyelem és őrizet alatt, zsidók és osztályidegenek, ők a hegy mártírjai.

Tempora mutantur. Szerencsére ma már más világot élünk. A szent hegy ma az egykori pálosok jegyében ismét elmélkedésre hív. Elmélkedésre szemmel, füllel, lélekkel.

Volt egy ember, aki egész életét a Balaton és a Badacsony szemlélésére, tükrözésére szentelte: Egry József. Az ő Keresztelő Szent Jánosát már említettük, de nem esett még szó arról, hogy a Balaton páratlan egyediséggel bánik az Isten-teremtette világossággal. A Teremtés könyve első versei szerint „kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket és Isten lelke lebegett a vizek felett. Isten szólt: »Legyen világosság«, és világos lett.” Ennek a világosságnak fényei vesznek körül bennünket nappal és éjjel, napsütésben és sötét felhők alatt. De ezek a fények a Föld különböző részein rendre különbözők. Egry József vette azt észre, hogy Toszkána és Szicília fényei mennyire mások, mint Pannónia fényei. S ezek között a Balaton fényei még utánozhatatlanabbul egyediek. Más a napkelte, más a zivatar, más a szivárvány, mint bárhol másutt a földön. Ennek titkát kutatta Badacsonyban egy életen át, s ellopva a titkot festette lenyűgöző képeit.
Később egy másik festőt is rabul ejtett a badacsonyi táj, de Bernáth Aurél mégsem lett szívvel-lélekkel balatoni festő. Ám tanítványait, akik követték őt Badacsonyörsre, majd Ábrahámhegyre, mind megérintette a táj és fényei. Egyikük, Udvardy Erzsébet többé nem is tudott szabadulni ebből a varázskörből. Badacsonyban telepedett le, és életét csordultig kitöltötte a táj és a hit. Bizonyítják ezt a környéken sokfelé otthonra lelt szentképei: a badacsonytomaji bazalttemplom oltárképei, az ábrahámhegyi Szent László-kereszt vagy Sümegcsehiben a Newman-kápolna. A Badacsony hegye azonban még ezek között is állandóan, szerelmesen szólította, szorongatta.

Nagy tisztelője volt II. János Pál pápának. Szobrot szeretett volna állítani neki. Sokáig kereste az alkalmas helyszínt, míg végre zseniális felfedezésre jutott. Magasan Badacsonytomaj központja, a bazalttemplom fölött, a hegy bazaltsapkájának tövében, az erdő mélyén fakad a Klastromkút forrása, ami már hétszáz évvel ezelőtt a pálos kolostornak is vizet adott. A forrással szemben jellegzetes sziklacsúcs emelkedik a forrás udvara fölé. Erre a kis csúcsra kell hát állítani a szent pápát, hogy onnan hirdesse: „Ne féljetek!”

Szoborra végül nem sikerült összegyűjteni a szükséges összeget, de a művésznő egész alakos, életnagyságú képet festett, s bazaltkőből kis egyszemélyes szentélyt építtetett a kép számára, amelyet 2008. március 30-án Juliusz Janusz pápai nuncius áldott meg. Az időközben szentté avatott pápa azóta onnan, az ismét megszentelt hegyről hirdeti: „Ne féljetek! Szeressetek, krisztusi szívvel!”

Erzsébet asszony azonban további vallásos tettekre buzdította a badacsonyiakat. Másik, még magasabbra törő terve egy kápolna volt Szent István király tiszteletére. Ez nagy összefogást és szervezést igényelt, s az ötletadó már nem is élte meg, hogy a maga szemével láthassa. A kápolna – stílszerűen ez is bazaltkövekből – mégis megvalósult. 2014. augusztus 23-án szentelte fel Erdő Péter bíboros. A szentkép pedig, melyen nagy királyunk a Szent Szűznek ajánlja koronáját, ott ragyog Erzsébet asszony arany fényeivel a szentélyben. 

Az építkezés pedig folytatódott, és ez esztendőben további nagy tervek váltak valóra. A város széli temetőtől indulva az erdőben egy 17 stációból álló keresztút épült ki, aminek hagyományos 14. állomása, Jézus sírba tétele, a Szent István-kápolna előterében van, a három nagy kőkereszt pedig a kápolna bejáratával szemben magasodik. Az út azonban innen továbbvezet. A feltámadás, az emmauszi kenyértörés és a pünkösdi sokadalom stációja után eljut a Klastromkúthoz, ahol Szent II. János Pál szentélye előtt oltárasztal is létesült, innen pedig továbbvezet az egykori pálos kolostor helyére. Ott hatalmas bazalttömbből faragott-csiszolt emlékkő hirdeti a pálos rend egykori jelenlétét. A kőbe faragva az 1263-as évszám és a pálos címer – holló egy pálmafán, s alatta két oroszlán – hívja elmélkedésre a hegyet járókat. „Tisztaság – szegénység – engedelmesség!” – figyelmeztetnek a pálosok az emberi élet alapszabályaira. Jelmondatuk is ott olvasható: „Duplicavit annonam”, vagyis „megkettőzte a járandóságot” a holló, mikor Remete Szent Pál vendégének, Szent Antalnak is hozott kenyeret. Így válaszolt a Miatyánk középső sorára: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma is.”

Lám, a Badacsony szent hegye nem magasodik a gleccserek jégbirodalmáig. De ha rászánunk egy derűs napot, s a tomaji keresztutat végigjárva felkapaszkodunk a fennsíkra, körbejárjuk a bazaltsziklás hegytetőt, megállunk a Ranolder-kereszt tövében, megcsöndítjük a Harangozó börcöt, s elvégzünk egy kis színképelemzést a Balaton fényein, mire estefelé visszaérünk a tópartra, biztosan érezni fogjuk, hogy magyarságunk és kereszténységünk ma kincsekkel gazdagodott.