Boldog munkáslány

Bódi Mária Magdolna rövid életrajza

Isten Tiszteletreméltó Szolgálója Bódi Mária Magdolna 1921. augusztus 8-án született Szigligeten, édesapja lovász, édesanyja háztartásbeli. Két testvére volt: öccse, János és bátyja, Gyula. Édesapja kemény ember volt, alig vallásos, néha italozott is, de megbízható munkaerő volt, aki Magdit nagyon szerette. A gyerekek édesanyjuktól, egy szelíd és jószívű asszonytól kapták meg a vallásgyakorlás első példáját, az otthoni imádkozáson keresztül. Magdi gyermekkorának nagy részét Köveskálon töltötte, ahol a katolikus iskola tanulójaként elsajátította az alapvető hitismereteket is, és nagy lelkesedéssel jelentkezett elsőáldozásra és bérmálkozásra. A szentségek vétele mérföldkő volt életében, ettől kezdve fokozatosan elmélyült hite, sokat imádkozott és egyre több vallásos olvasmányt olvasott. Rendszeresen elgyalogolt a jó néhány kilométerre lévő szomszédos plébániatemplomokba szentmisére, ahova társait is elhívta. Bár nagyon szerény lány volt, tanára csakhamar felfedezte sokirányú tehetségét. Egyre jobb tanuló lett, és szerepet kapott az iskola színjátszó csoportjában is. 

A Bódi családnak az évek folyamán többször lakóhelyet kellett változtatnia. Bár Magdi jó képességű és szorgalmas lány volt, a fenti okokból nem volt lehetősége továbbtanulni, így tizennyolcadik életévét betöltve a balatonfűzfői Nitrokémia Rt.-be jelentkezett gyári munkásnak. Ekkor már az oda néhány kilométerre fekvő Máma-pusztán laktak. Két bentlakásos jezsuita lelkigyakorlat után felébredt benne a vágy, hogy életét egészen Istennek szentelje, de a szerzetesrendbe, ahova jelentkezett, családi háttere miatt nem vették fel. Szülei nem kötöttek egyházi házasságot, valamint anyagi lehetőségeik sem voltak elegendőek a szerzetesrendbe való belépéskor fizetendő összeg előteremtésére, és szükség volt Magdi munkájára a háztartásban. Ekkor úgy érezte, hogy Isten arra hívja, hogy a munkások közt apostolkodva terjessze a hitet. Példaértékű keresztény élete kivívta sokak megbecsülését és tiszteletét, a gyár vezetői és a dolgozók, a hívők és a nem hívők körében egyaránt. Ekkor már mindennap járt templomba, és sokat imádkozott. Szívgárda csoportot vezetett, a gyermekek vallásos neveléséhez különös tehetsége volt. 1944-ben egy vezetőképzést követően csoportvezető lett a Dolgozó Lányok Egyesületében (DL). E hitbuzgalmi egyesületet a munkásnők vallásos nevelésére és képzésére hozta létre a Szociális Testvérek Társasága.

Még 1941-ben, amikor visszatért egy Szent Ignác-i lelkigyakorlatáról, életét teljes egészében Istennek és a lelkek üdvösségének akarta felajánlani, ezért Krisztus Király ünnepe alkalmából, az év október 26-án örök tisztaságot ígérve magánfogadalmat tett. 
1944-ben, a háborús front közeledtével a megszállt területen a civil lakosság, különösen a nők ellen elkövetett atrocitásokról szóló szörnyű hírek hallatán Magdi elhatározta, hogy tisztasági fogadalmához akár élete árán is hűséges marad. 1945. március 23-án alkalma nyílott e fogadalma megvédésére, mert az egyik szovjet katona kiválasztotta őt, hogy a bunker belsejébe vigye. Ő ellenállt az erőszaknak, ezért a katona lelőtte. Utolsó szavai ezek voltak:

„Uram, Királyom, végy magadhoz!”

Litéren, akkori lakhelyén temették el. Mindszenty József veszprémi püspök indította el a boldoggá avatási eljárását, hiszen úgy gondolta, hogy az ifjúságnak kellenek az ilyen példaképek. A történelem viszontagságai és az egyházi ügymenetek rendezése után, Ferenc pápa 2024. május 23-án engedélyezte, hogy vértanúként tiszteljük. Boldoggá avatását 2025. április 26-ra tűzte ki, mely vértanúságának 80. évében lesz Veszprémben. 

„Aki mindmáig munkálkodik”

A Biblia első lapjai arról számolnak be, hogy Isten a paradicsomkertbe helyezte az első embert, hogy ott munkálkodjon, azt művelje és őrizze (Ter 2,15). Maga az Üdvözítő is szorgalmas munkával készült az egyszerű názáreti családi ácsműhelyben a küldetésére (vö. Mt 13,55), a kétkezi munkások életét is meg akarta tapasztalni. Nyilvános működésekor pedig éjt nappallá téve dolgozott Isten Országának megvalósulásán, gyógyította a betegeket, megszabadította a megszállottakat, hirdette az örömhírt. Üdvözítő munkájához segítőknek apostolokat választott, de elfogadta néhány szent asszony szolgálatát is (vö. Lk 8, 1-3).

Urunk Jézus igehirdetésében úgy mutatja be a Mennyei Atyát, mint aki „mindmáig munkálkodik, azért én is munkálkodom” (Jn 5,17). Más alkalommal szőlőműveshez hasonlítja, aki megmetszi és gondozza a szőlőt, hogy több termést hozzon (vö. Jn 15,1-17). Amikor Jézus példabeszédeket mond Isten országáról, gyakran hivatkozik az emberi munkára: a pásztor (vö. Jn 10,1-16), a földműves (vö. Mk 12,1-12), az orvos (vö. Lk 4,23), a magvető (vö. Mk 4,1-19), a szolga (vö. Mt 24,45; Lk 12,42-48), a halász (Mt 13,47-50), vagy a napszámos (vö. Mt 20,1-16) munkájára. Beszél az asszonyok különféle munkáiról is, a kenyérsütésről vagy a takarításról (vö. Mt 13,33; Lk 15,8) (vö: II. János Pál pápa, Laborem exercens, 116).

A munkások apostolai

A munkásosztály helyzetéről szóló első pápai szociális körlevél 1891-ben jelent meg. A gyors iparosodás korában a munkások nehéz helyzetére igyekezett keresztény megoldásokat keresni ebben XIII. Leó pápa. E korszakalkotó enciklika negyvenedik évfordulóján, 1931-ben jelentette meg XI. Pius pápa a Quadragesimo anno kezdetű enciklikáját, melyben tovább fejlesztette a Rerum novarum tanítását. Ebben a korban, melyben Magdi is élt és dolgozott, ezt írja XI. Piusz:

„Ahhoz, hogy egész társadalmi csoportokat visszavezethessünk Krisztushoz, akit eddig megtagadtak, ahhoz éppen közülük kell kiválasztanunk és felnevelnünk Krisztusnak azokat a katonáit, akik jól ismerik ezeket a csoportokat, gondolkodásukat és vágyaikat, akik meleg testvéri szeretettel hozzá tudnak férni szívük mélyéhez is. A munkások első és legfőbb apostolai persze hogy a társak, a munkások kell legyenek, és az iparosok, a kereskedők apostolai is azonmód az ő világukból jöjjenek. 

Ezeket a világiakat, a munkás-apostolokat, sőt a munkaadó-apostolokat türelmesen felkutatni, okosan kiválasztani, alkalmassá képezni, fölnevelni – ez, Tisztelendő Testvérek, ez elsősorban a Ti feladatotok és papjaitoké (…) De leginkább az szükséges, hogy akiket speciálisan erre a munkaterületre szántok (…) mélyen hassa át Krisztus szeretete, mert egyedül ebben a szeretetben van meg az az erő, ami az emberi szíveket és szándékokat szelíden s egyszersmind határozottan az igazságosság és a méltányosság törvényéhez hajlíthatja” (QA. 141–142).

Ehhez a lelkigyakorlatokat és a katolikus egyesületek alapítását is ajánlja, mint a lélek és a közösség formálásának eszközeit (QA. 143, vö: XI. Pius: Mens nostra). 

Magdi, a munkáslány

Lelkipásztorai jellemzése szerint Magdi jó megjelenése, élénk, értelmet sugárzó tekintete, kedves modora, megbízható munkateljesítménye ajtót nyithatott volna számára a társadalmi felemelkedés felé. Ő azonban munkáslány akart maradni, a munkáslányok apostola. 

Magdi egyszerű, dolgos családba született. Hamar elsajátította a házimunkát, szívesen tevékenykedett otthon a háztartásban, a földeken. A gyárban a legszorgalmasabbak közé tartozott, akár a munkaasztalnál, akár a laborban. Szabad idejében ápolta a betegeket, segített a rászorulókon, példájával lánycsoportja tagjainak is átadta a munka szeretetét. Magdi nem kényszerűségből, hanem szívesen és örömmel dolgozott. Mindezt Isten nagyobb dicsőségére, alázattal és szeretettel tette. Közben lelki életét sem hanyagolta el, és imádságait is elvégezte. 

1939. november 6-tól Bódi Mária Magdolna a Nitrokémia Rt. alkalmazásában gyári munkásnőként helyezkedett el. A Nitrokémia Ipartelepek Rt. az 1920-as években alakult meg, fejlesztésével egy külön telepet hoztak létre, az üzemeken kívül szolgálati lakásokkal, saját egészségügyi, sportolási lehetőséggel, sőt saját plébániával, új templommal és saját lelkészekkel. 

Magdi kb. egy évig az ún. Pyro-üzemben dolgozott, ahol elsősorban pirotechnikai eszközök összeszerelésével foglalkoztak. Főnökei szorgalmas, lelkiismeretes munkásnak ismerték meg, aki hite szerint dolgozott. Precíz, megbízható, jó munkaerő volt, aki társaival is barátságos, és jó viszonyt alakított ki. Igazi húzóember volt. Hamarosan rá akarták bízni egy csoport vezetését, ami előléptetéssel és fizetésemeléssel is járt. „Előmunkás” lett volna. Magdi ügyesen elhárította ezt magától. Arra hivatkozott, hogy ő még nagyon fiatal, és hogy egy családos munkásnőnek van jobban szüksége fizetésemelésre. Ez a viselkedése neki magától értetődő volt, a többiek viszont látva ezt, kezdték nagyra becsülni. Kiderült, hogy példás munkateljesítményét nem az előléptetésért és az azzal járó plusz keresetért való törekvés motiválta. Ekkor Véssey főmérnök „Előmunkás jelöltté” léptette elő, ez ellen már nem lehetett kifogást emelni. De a munkaköre ugyanaz volt, mintha előmunkás lett volna. Több száz cikket állítottak elő az üzemben. Magdi gyorsan megtanulta az új dolgok gyártásának lépéseit és segített a tanulásban a többieknek. Csoportvezető volt, csak nem hivatalosan. Munkatársai, főnökei szerették, vidám egyéniségnek ismerték meg és nagyon megbízhatónak a munkában. 

Magdi később átkérte magát az ún. „Tri” üzembe. Itt laboratóriumi munkát végzett. 

Magdi munkásnő volt, de szerette a kultúrát, a művelődést, képezte magát. A maga módján modern nő volt. Szeretett kirándulni, olvasni, lovagolni, érdekelték a művészetek és a sport, s ezekben saját tartalmakat választott. Biciklivel járt, ami akkoriban még csak keveseknek volt, saját keresetéből nyári képzéseken vett részt, rengeteget segített a plébánián, önkénteskedett. Céltudatosan élte hivatását, ennek érdekében képezte magát és áldozatokat is hozott. 

„Milyen intelligens az a kis copfos!”

Ilyen képzésre és szolgálatra adott újabb lehetőséget a Dolgozó Lányok Szövetsége. A Katolikus Dolgozó Lányok és Nők Országos Szövetségét (DLN) a Slachta Margit által alapított Szociális Testvérek Társasága szervezte meg az 1920-as, 30-as években. Ebben fő szerepe Rónai Paula testvérnek volt. E hitbuzgalmi és érdek-képviseleti egyesület célja a gyárakban, a kézműiparban és a kereskedelemben dolgozó lányok és nők összefogása és képzése. Előadásokat, lelki napokat, kirándulásokat, színházlátogatásokat szerveztek. Önköltséges üdülést, képzéseket, lelkigyakorlatokat biztosítottak munkásnőknek a Korányi Sarolta (1) hagyatékéból származó Jankovich-telepi Sarolta-üdülőben. A DL-csoportokat egy 1940-es átszervezést követően elsősorban az egyházközségek működéséhez kapcsolták. 

Nem más szervezi és vezeti ebben az időben a képzéseket, mint a ma már boldogként tisztelt Salkaházi Sára testvér, a DL akkori vezetője. Sára testvért vidám, mosolygós és hivatását nagyon komolyan megélő, mély imádságos életet élő testvérnek ismerte meg mindenki, aki részt vett a Jankovich-telepi képzéseken. Mivel voltak közöttük egyszerű és kevésbé képzett dolgozó lányok is, a munkahelyen is fontos természetes erények gyakorlásáról is sokat beszélt nekik, mint a tisztelet, a becsületesség és az igazságosság. Arra is buzdította őket, hogyan fogadják el a munkatársakat, még akkor is, ha nem könnyű velük együtt dolgozni, vagy ha nem is vallásosak, és segítsenek nekik mindenben, amiben csak lehet. Aztán arra is tanította őket, hogy hogyan dolgozzanak úgy, hogy munkájuk Isten dicsőségét szolgája. Biztatta őket, hogy imádsággal kísérjék az Istenről való tanúságtételüket, mert nem a mi érdemünk, hanem az Isten kegyelme, hogy hitünkről tanúságot tehetünk. 

A DL titkársága 1944-ben felhívta a fűzfőgyártelepi plébániát, hogy küldjön vezetésre termett munkáslányokat a Jankovich-telepi tanulmányi hetekre. 

Magdi örömmel vállalja a részvételt. Itt társai észreveszik, mennyire aktívan kapcsolódik be a programba. Hozzászól az előadásokhoz, sokat gondolkozik a hallottakról, levelet ír a központnak, s ebben is utal a képzésen elhangzottakra, továbbgondolva azokat. A DL vezetői felfigyelnek Magdira, akit intelligens, a képzés iránt komolyan érdeklődő, elhivatott apostoli lélekként jellemeznek. „Milyen intelligens az a kis copfos!” – jegyezték meg egymás között. El tudnák képzelni őt akár a szociális testvérek társaságában is…

„Az én hivatásom az, hogy tévelygő lelkeket, Mária Magdolnákat szerezzek az Úrnak” 

A képzések nagyon hatékonynak bizonyultak. A sorra alakuló DL-csoportok összetartásában nagy szerepe volt annak, hogy folyamatosan tartották a kapcsolatot a képzésen részt vett lányokkal és DL-csoportjaikkal. Rendszeresen jelentettek meg a csoportokról beszámolókat, tanúságtételeket a DL-újságban, többek között a litéri és a fűzfőgyártelepi csoportról is. 

Bódi Magdi is lelkesen tér haza a Jankovich-telepről, csoportot szervez egyrészt a gyárban dolgozó és ott munkaszolgálatos lányok közül, másrészt otthon, Litéren. Hosszú levelet ír a központnak, mely elnyeri a vezetőség figyelmét. Beszámol a DL-csoport kezdeti életéről, nehézségekről, eredményekről. A szép számmal érdeklődő lányokkal mindenekelőtt elsőpénteki nagykilencedet végez, hogy lelkükbe költözhessen Jézus megszentelő kegyelme. Majd így végzik munkájukat, s így apostolkodnak. Így viszik el a szívükben Jézust az emberekhez, különösen a betegekhez, az idősekhez, vagy a többi munkaszolgálatos lányhoz, s a fronton megsebesült és kórházban ápolt katonákhoz, a szegény, sokgyerekes családokhoz. 

Mivel nem volt DL-egyesületi helyiségük, valamelyikük konyhájában, szobájában jöttek össze. Magdi könyveket kölcsönzött nekik, betegápolásra, sebkötözésre tanította őket egyenként. Beosztották maguk között, hogy ki melyik szegényhez menjen, melyik gyermekágyas asszonynál segítsen takarítani, főzni. Magdi ruhának való anyagot szerzett a közellátási hivataltól, s ezt leányaival feldolgozták szegény gyermekek számára. Mindez hónapokon át a front mögött húsz kilométernyire folyt. Halála előtt néhány héttel szervezett egy nagyszerűen sikerült ápolónői tanfolyamot. Ebbe egyesületen kívüli tagokat is meghívtak. Az egyhetes tanfolyamnak hetvennél több résztvevője volt.

Ő járt elöl jó példával minden téren. Tudta, merre vannak a falu szegényei, azonban főleg a lelkileg lerongyolódott embereket tartotta számon. Jó kedvvel csinált mindent. Jókedve átterjedt társaira, és ez a derűs lélek az apostolok rögös útját mindenütt virágos rétté tudta változtatni. Leánytársait felkereste otthonukban is. Elment velük sétálni olyan helyre, ahol nem zavarta őket senki, s ilyenkor adódott alkalom, hogy a fiatalabbak megnyissák előtte lelküket, s ő útbaigazítást, erősítést, vigasztalást adhatott nekik. Ezek a séták felejthetetlenek maradnak társai emlékezetében.

Uram királyom, végy magadhoz!

Jézus tanítványainak mondott búcsúbeszédében így szól az Atyához: „a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem” (Jn 17,4). Utolsó szava egy fohász volt a Mennyei Atyához: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!” (LK 23,46)

A háborús front 1945 tavaszán Litérhez ért, ahol Magdi ekkor élt, és DL-csoportot vezetett. Bár csak huszonhárom éves volt, mégis Isten kegyelméből megérezte, hogy eljött számára az óra, és a földi munka véget ér. Ekkor végső jó tanácsokkal látta el a „lányait”, és imádkozott velük, értük. Magdinak lehetősége nyílt, hogy megvédje tisztasági fogadalmát, női méltóságát és elveit. Az erőszakoskodó katonának ellenállt, ami miatt az életével fizetett. Utolsó szavaival egy fohászt küldött az ég felé: „Uram, királyom, végy magadhoz!” 

Bódi Mária Magdolna életpéldája méltán áll előttünk, rövid életének rengeteg munkája máig hatással van környezetére. Vértanúhalála, hitéért és erkölcseiért vállalt önkéntes áldozata megérdemli őszinte tiszteletünket. 

A szerző révfülöpi plébános,
Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási ügye egyházmegyei szakaszának volt delegátusa. 

Források:
Oross István: Bódi Magda. Egy fiatal munkáslány életútja a vértanúságig. Szent Gellért Egyházi Kiadó, 1994.
Temesi József: Tanúságtétel liliommal, vérrel. Szent Gellért Kiadó és Nyomda, Budapest, 1997.
Szakács Péter: Boldogok a tiszta szívűek. Imádságok Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásáért, Magdi életútja, lelkisége, tisztelete, útikalauz. Badacsonytördemic, 2021. 
Dicastero delle Cause dei Santi: Decreto sul Martirio, 2024. május 23.

(1) Korányi Sarolta tanárnő a magyar katolikus nőmozgalom egyik alapítója és a munkáslányokkal való foglalkozás egyik elindítója volt a 20. század elején.