Az én Jókaim

Mint a legtöbb diák széles e hazában, magam is tizenhárom évesen találkoztam először a kétszáz évvel ezelőtt született írófejedelemmel, Jókai Mórral.

A kőszívű ember fiait a farkas kalandig kényszerből olvastam, attól kezdve azonban már lekötött a cselekmény, kíváncsi lettem a három Baradlay fiú sorsára. Azóta is örülök, hogy előbb olvastam a könyvet, és csak évekkel később láttam Várkonyi Zoltán filmjét.

Gimnazistaként Az arany ember volt nagy kedvencem, ami szintén mint kötelező olvasmány került a kezembe, s a Balatonnál töltött egyhetes családi nyaralás kísérője volt. Az egyik fivérem haragudott is miatta, mert addig kellett várnia a fürdőzéssel, míg a napi százoldalas penzumot le nem tudtam. Tímár Mihály története azért ragadott meg, mert más Jókai-alakkal ellentétben nem egysíkú. A hajótörést szenvedett és elhunyt török úr vakmerően megszerzett vagyonát felhasználva nyer gazdagságot és nyeri el az árva kezét, de nem a szívét. „És akármihez kezd, az mind arannyá válik a kezében. Új meg új vállalatok indulnak meg általa, amiket más ember is kitalálhatott volna; amik ott feküdtek a tenyerén minden embernek, csak a markát kellett volna összeszorítania; de csak akkor vették észre, mikor már ez az ember felmarkolta előlük.” A két világ közt őrlődő „arany ember” nem fekete-fehér jellem, nem csak jó (mint Berend Iván, Eszéki Flóra, Mayer Fanni és Tatrangi Dávid) vagy nem csak rossz (mint Kárpáthy Abellino, Rideghváry Bence és Sasza asszony).

Hosszú évek teltek el aztán Jókai nélkül, míg a Franklin Társulat által 1907-ben kiadott Jókai-sorozat egy töredékét meg nem örököltem. Attól kezdve csak olvastam és olvastam: A névtelen várat, A lőcsei fehér asszonyt, az Egy magyar nábobot, a Kárpáthy Zoltánt, a Rab Rábyt, az Erdély aranykorát, a Fekete gyémántokat, az És mégis mozog a föld!-et, az Egy az Istent, A Damokosokat, A cigánybárót, A tengerszemű hölgyet, a Fráter Györgyöt, a Mire megvénülünket.

Az elmúlt hónapokban Jókai drámái kerültek a kezembe: a Milton, a Hős Pálffy és A bolondok grófja, ami műfaja szerint énekes bohóság három felvonásban, s amelyben a szerző ismét jó alkalmat talál arra, hogy megcsillogtassa humorát. (Ha tartanak attól, hogy utazás közben a járművön maradnak, vagy furcsán néznek önökre, amikor hangosan felnevetnek, ne olvassák tömegközlekedési eszközön!) 

Jókai hihetetlen mesélő, akinek a fantáziája kimeríthetetlen. Olvassák csak el az Egy hirhedett kalandor a XVII. századból című regényes korrajzát! Fordulatokban gazdag életút elevenedik meg az olvasó előtt, melynek során Háry Jánost megszégyenítő nagyotmondással vágja ki magát a főhős életveszélyes helyzetekből. Vigyázat, spoilerezek: „A medve a hibás!”

S ha már a fantáziánál tartunk, meg kell vallanom, amennyire lebilincsel e mesei elemek gazdag tárházát kínáló mű, annyira nem szerettem A jövő század regényét. Bele is tört a bicskám. S bár a sci-fi is mese, nem az én világom!

Ajánlom Jókait – a kétszázadik születésnap apropóján, de attól függetlenül is – mindazoknak, akik szeretik a jó győzelmét a rossz felett, a fantáziát, az anekdotákat, a humort, a mesés fordulatokat, akiket lebilincsel a magyar táj festői ábrázolása, a magyar nyelv szépsége, az Arany Jánosénál is gazdagabb szókincs. Akit pedig a XIX. század történelme érdekel, olvassa el a Politikai divatokat, a Csataképek a magyar szabadságharcbólt vagy Az én életem regényét. 

És aki úgy érzi, Jókaitól már mindent elolvasott, vegye kézbe Mikszáth Kálmán életrajzi írását, melynek címe: Jókai Mór élete és kora.