JEL újság

Angyalszárnyak
IrodalomBakonyi István • 2025.02.07

Angyalszárnyak

Száll az ének a temetőben. Sírközeli szép ének.
S a kék ég alatt lassan vonulnak a karcsú, fehér felhők.
Lélek emeli fel
SzemleBakonyi István • 2022.11.26

Lélek emeli fel

Akik ismerik Zsirai László lélekkel átitatott, míves líráját, azok egyetérthetnek a szép kötetcím tartalmával. Hiszen eddigi könyveire is jellemző ez a lelkiség és szellemiség, és most a folytatásnak lehetünk tanúi.
Pilinszky János Fehérváron
IrodalomBakonyi István • 2021.05.27

Pilinszky János Fehérváron

És éppen negyven évvel ezelőtt, 1981. március 25-én vendégünk volt a székesfehérvári II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. Felejthetetlen délutánt töltöttünk együtt. Nekem, a fiatal tanárnak is különleges élményt jelentett, noha akkor már több rendhagyó órát szerveztem első iskolámban.

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Látó szemek, halló fülek

Jézus korában is voltak olyan emberek, amilyenek ma is vannak: „látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek.” Elvakítja őket saját fontosságuk, saját érdekük, saját személyük. Kettős világban élnek: önmaguk zárt világa az ellenséges külvilággal áll szemben.

Szavaid...

Szavaid verik még szívem ütemét,
de nélküled már nehezebben élek –
Feleslegesek a képek, az esték,
az alvás adta bódulatok…
Így múlik el az élet.

A vers, ha megérint

Schneider Lipót a történelmi hagyományokat ápoló Sopronban él, ahol a pattogó rügyek zenéjében, pezsgő pázsitban, zsendülő lombban kifejeződik, hogy áttör a téli éj sötétjén az élet.
2016–2026 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!