Nehéz napokat élünk, mint Jónás, aki napszúrást kapott és ájuldozott a hőségben. Hőségkupola van fölöttünk, forróság köröttünk, , majdnem úgy érezzük magunkat, mint Dániel barátai a tüzes kemencében. Ki ítéletnek, ki figyelmeztetésnek véli ezt a szó szerint meleg helyzetet...

Akinek Krisztus a barátja, az könnyen üdvözül, tartja a közmondás, hisz annak Isten is a barátja lesz.

Aki zarándokol, nem távolodik, hanem közeledik. Egyre közelebb kerül Istenhez, önmagához és a másik emberhez. Szent Ferencnél aligha volt a világnak nagyobb és áldottabb zarándoka, neki ez volt az ars poeticája: „lépésről lépésre”.

Az egyetlen releváns ragaszkodás az Istenhez, a Krisztushoz való ragaszkodás a Lélek által. Krisztus velünk van, és velünk is marad, ahogy megígérte, a világ végezetéig, mivel jobban ragaszkodik hozzánk, mint mi hozzá.

Az eirénopoioi békességcsinálókat, az aser pedig arámiul áldottakat jelent. Áldottak, akik képesek Isten erejével békét teremteni ott, ahol háborúság van. Az áldások áldása maga a béke, az élet tisztelete.

Isten egyik legdrágább ajándéka a mindennapi kenyér, az étel és az ital, amit nap mint nap az asztalunkra helyez. Böjtben ideig-óráig lemondhatunk a kenyérről, de a vízről nem mondhatunk le, mert ha nem iszunk, előbb-utóbb kiszáradunk.

Leginkább talán az emberi kapcsolódásokban, barátságban, szerelemben, házasságban érhető tetten az ellentétek vonzása, mely többnyire tűz és víz találkozása.

A hetedik kérés, s talán ezzel kellett volna kezdenem, ajándékozz meg minket egy nagy öleléssel, hogy karácsony éjszakáján magunkhoz tudjuk ölelni a betlehemi gyermekecskét és egymást.

Azonban a szavak, amelyeket valaha kimondtunk, örökségül hagytunk, nélkülünk is élnek tovább.