A szél váratlanul feltámadt, a felkavart port és szemetet vad erővel vágta neki a Chiesa Nuova felé igyekvő csoporthoz. Néri Fülöp arca elé kapta karját, megtorpant. A hirtelen mozdulattól megfájdultak törött bordái.

Erre ez a késői óra a legalkalmasabb – gondolta –, elhagyva azon a nyugati kapun a Templom területét, amelyhez a Kidron mély völgye felett átívelő, a városba vezető híd csatlakozott. Ilyenkor remélhetőleg senki sem fogja meglátni azok közül, akik hozzá hasonlóan tudják, hol lakik az Annás által gyűlölt próféta. Köpenyegét fejére húzva igyekezett az egykori tímár háza felé.

Mint vihar után a szélcsend, olyanok ezek az idők ‒ gondolta Péter. Pillanatnyilag senki sem fenekedik ránk, békében hirdethetjük, terjeszthetjük az Úr tanítását. Ki tudja meddig? Nos, ezen kár töprengeni, ne foglalkozzunk a holnap gondjával, inkább nézzük, mi vár ránk ma! ‒ fordult a sebbel-lobbal feléje tartó férfiak felé.

A korai órán a levegő még hűvös volt, ezért díszes hivatali öltözékére terítette katonaköpenyét. Ezek az átkozott zsidók ‒ mormolta ‒ aludni sem hagyják az embert!

A vastag falak felfogták a külvilág zaját, a behúzott ablaktáblák a fényt. A kőlapos padozatra dobott báránybőrön üldögélt már órák óta. Délután lehet, vagy már este? Néha előredőlt, néha hátra, értelmetlennek érzett mindent: az elmúlt évek lázas igyekezetét, a vándorlást, küszködést, megfelelni akarást, a várakozást valamire, ami megváltoztatja az egész nép és az ő életét.