JEL újság

Aki zarándokol, jó úton van

A Szerk.2024.09.05

Délvidékre látogattak a KÉSZ tagjai a KÉK meghívására, és részt vettek a házigazdák Szent Ágoston-napi ünnepségén.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a vajdasági Keresztény Értelmiségi Kör 2010-ben kötött együttműködési megállapodást, azóta mély és elválaszthatatlan kapcsolat szövődött a két civil szervezet tagjai és vezetősége között. Az elmúlt tizennégy évben számos közös program gazdagította a két egyesület együttműködését. Ez alkalommal Szent Ágoston napjához kapcsolódóan, Makláry Ákos KÉSZ-elnök vezetésével háromnapos zarándoklatra került sor Délvidéken augusztus 23. és 25. között, amelyhez csatlakoztak győri, mosonmagyaróvári, kecskeméti, kaposvári, veszprémi, nyíregyházi és budapesti készesek is. 

A zarándokútról részletes beszámolót olvashatnak Baranyainé Sári Judit tollából a KÉSZ honlapján.

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Nem is tollal kell írni...

Százhuszonöt éve született Fekete István. Az egy időben perifériára szorított író műveinek utóéletéről s arról is beszélgettünk Banda Zoltánnal, Fekete szülőfalujának, Göllének az alpolgármesterével, hogy a mai kamaszokat képesek-e még lekötni a tájat, embert magasra emelő, természetet és állati viselkedésmódokat közelünkbe hozó művek.

Mi Atyánk

Lassan megérett egy felismerés, lassan újra kicsírázott bennem a hit. Hit, hogy a Teremtővel nekem személy szerint is vannak ügyeim.
Ebben a dzsungelben vágott ösvényt a Miatyánk.

Isten tele van örömmel

Csiszér László több mint két évtizede járja a Kárpát-medencét, kezében gitárral, szívében egyetlen küldetéssel: hogy az evangélium örömhíre minden emberhez eljusson. Hiszi és hirdeti: Isten tele van örömmel.
2016–2025 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!