Aki mindenről lemondott a bűnösökért

Kaszap István 1916. március 25-én, tehát Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén született Székesfehérváron, egy mélyen vallásos családban. Édesapja Kaszap Lajos postai főellenőr, édesanyja Winkler Róza volt. Mélyen hívő keresztény életet éltek, öt gyermeket nevelve.

Istvánt születése napján megkeresztelték. 1925-ben járult első áldozáshoz, 1929-ben bérmálkozott. Pajkos gyermekkor után 1926-ban a Ciszterci Rend helyi gimnáziumába került, ahol akaraterejével tűnt fel. Nem képességeivel, hanem tudatos törekvéssel küzdötte fel magát színjeles tanulóvá. Vakációiban is képezte magát. Kitűnő sportember is volt: 17 évesen a Székesfehérvári Tankerület ifjúsági tornászbajnoka. Buzgó cserkész, alsós éveiben a rózsafüzér társulat, felsős éveiben a Mária-kongregáció tagja. Társai között igazi apostol, akit sokan példaképnek tartottak, egyenes jelleméért és nemes elveiért szerették és tisztelték.

Magas eszmények vonzották: pap, szerzetes akart lenni. Olvasmányai – Prohászka Ottokár római útirajzai – a Jézus Társaság irányába terelték. 1934 júliusától volt a rend novíciusa. Szerzetesi életét a zugligeti Manrézában hősies odaadással kezdte. Életszentségre törekedett, egész életét áthatotta a testvéri szeretet és a mély alázat. Sokat elmélkedett Jézus szenvedéseiről, s a bűnösökért engesztelő áldozatul ajánlotta fel magát Jézus Szívének. Nemsokára rejtelmes betegség tört ki rajta, mellyel szemben a kortárs orvostudomány tehetetlennek bizonyult. Pontosan egy esztendővel azután, hogy tornászbajnok lett – Fehérvárott kórházba került. A nehéz operációk, a fájó kezelések szenvedéseit hősiesen viselte. A testi fájdalom mellett súlyos lelki megpróbáltatások is érték. Ezek legfájóbbja az volt, hogy a jezsuita szerzetesrend – a szokásokhoz híven – a beteg novíciustól 1935 novemberében megvált. Így végül közemberként hunyt el.

Kaszap István erényei valójában a szenvedésben bontakoztak ki. Lelki végrendeletében mindenről lemondott a bűnösökért. A legsúlyosabb fájdalmak közt is tudott naponta Te Deumot mondani, s ihletett szavakkal nyilvánította élete értelmét és célját: „Szeretettel, szenvedéssel szolgálni a szeretet Székhelyét, Jézus Szentséges Szívét.”

Halálos ágyán, felmetszett gégével már szólni sem tudott, de élete utolsó perceiben felírta búcsúszavát: „Ne sírjatok, mennyei születésnap ez!”

1935. december 17-én hunyt el a székesfehérvári Szent György kórházban. Testét egy jezsuita páter, tanára és rektora, Hemm János vezetésével temették el a sóstói temetőben.

Utóélete

Az életszentség hírében elhunyt ifjú boldoggá avatási pere – egyházmegyei szinten – kevéssel halála után megkezdődött. Ez a szakasz – mivel a háború megakasztotta – 1947-ben zárult le. Ekkor Rómába küldték olasz fordításban a vizsgálati anyagot, fennmaradt kéziratainak másolatát és a magyar teológusok szakvéleményét. 1948-ban a Vatikánban is megkezdődött az ügy vizsgálata, de a posztulátor személyének változásai és a Magyarországgal hamarosan lehetetlenné váló kapcsolattartás ezt megszakította.

Egyidejűleg elkezdődött kultusza, személyének népszerűsítése is. A jezsuita Endrődy László írt életrajzot róla. Ennek 1944-ben már 17. (!) kiadása jelent meg a nagy érdeklődés miatt. A jezsuiták által Szegeden megszervezett ún. Kaszap-titkárság imalapokat, brosúrákat adott ki. Kiadványaikban megismertették életével a híveket, s a közbenjárásának tulajdonított csodás eseményekről (gyógyulásokról, szabadulásokról) is beszámoltak. Ennek egyik legsajátosabb fóruma az 1942–1948 közt kiadott Kaszap István Lapja című újság volt. E történetek egy része mai szemmel elnéző mosollyal elintézhető ugyan, de sok olyan epizód is van, amely minimum elgondolkodtató, amelyre nincs természetes magyarázat – s melyet szereplői maguk kétségkívül csodaként éltek meg.

Kaszap István népszerűsége különösen a második világháború alatt volt óriási. A sokat szenvedő hátországi lakosság és a fronton életveszélyben élő katonák egyaránt rokonlelket találtak a sokat szenvedő, a szenvedést elfogadni és vállalni tudó ifjú alakjában. Aki – hitük szerint – sokakat hazavezetett, vagy megmentett, vagy épp csak erőt adott a hihetetlen szenvedések elviseléséhez.

E népszerűség miatt Kaszap István sírja zarándokhellyé vált. A sóstói temető békéjét erősen zavarta a sírlátogatók tömege, akik persze a szentként tisztelt ifjú sírjától gyakran akartak valami kézzelfogható emléktárggyal (egy-egy görönggyel, keresztszilánkkal) távozni. Ezt az áldatlan helyzetet számolták fel, amikor 1942-ben exhumálták földi maradványait, és a Vasútvidéki templom kertjében helyezték nyugalomra.

A kommunista hatalomátvétel után ügye többszörösen is megrekedt. A kultuszhely létezett és gyarapodott – erről a hálatáblák sora tesz tanúságot. De a Rómával való kapcsolattartás ellehetetlenülése folytán a per véglegesen megszakadt. A népszerűsítés munkáját végző szegedi Kaszap-titkárság irodáját feldúlták és felgyújtották. Az emigrációba került jezsuiták később ezt a tengerentúlon szervezték újjá. Sok nyelven kiadott életrajzokkal, gyűjtött imameghallgatással szolgálták a jövőt. Legfőbb motorja egykori novíciustársa, páter Bóday Jenő volt. Itthon pedig a Székesfehérvári Egyházmegye gyűjtögette a tanúságtételeket, melyek továbbra is áradtak. Némelyik ezek közül a rendszerváltás után a Vértanúink, Hitvallóink című lapon keresztül ismertté is vált.

A rendszerváltás után a Székesfehérvári Egyházmegye 1991–1992 folyamán megismételte a boldoggá avatási eljárás egyházmegyei szakaszát. Ügyének aktái ezután Rómába kerültek, ahol 1994. november 18-án érvényesnek fogadták el azokat. Elkészült 1995-ben Nemeshegyi Péter jezsuita közreműködésével ezután a Vatikán számára a hivatalos életrajz, az úgynevezett Positio, melynek alapos vizsgálata után 2006-ban az illetékes Szentté Avatási Ügyek Kongregációja azt állapította meg, hogy Kaszap István az erényeket hősi fokon gyakorolta. XVI. Benedek pápa ezt hivatalosan megerősítette, e szavakkal: „Megállapítást nyert, hogy Isten szolgája, Kaszap István, Jézus Társaságának jelöltje, a hit, a remény és Isten és felebarátai iránti szeretet isteni erényeit, valamint az okosság, igazságosság, mértékletesség és bátorság sarkalatos erényeit, valamint a velük összefüggő erényeket hősies fokon gyakorolta.”

Így Kaszap Istvánt innentől kezdve a „tiszteletre méltó” jelző illeti meg.

Mózessy Gergely gyűjteményigazgató
Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár

fotó: Kaszap-képesalbum, osboblatus.hu