JEL újság

A remény nem csal meg

Az első szentévet 1300-ban VIII. Bonifác pápa hirdette meg. A Ferenc pápa által kezdeményezett idei szentévet meghirdető bulla így kezdődik: A remény nem csal meg. Kezdjük az új esztendőt ezzel a reménnyel, ami nem csal meg.

A Jelen Idő podcast vendége Jánosi Dalma újságíró, római tudósító, aki az Örök Városban él. Megosztja velünk személyes reflexióit, és a beszélgetésből az is kiderül, ő mit vár a szentévtől. Beszélgetőtársa: Balázs Zsuzsa.

A jubileumi év hivatalos honlapján (https://www.iubilaeum2025.va) angol, német, olasz, francia, spanyol, portugál, sőt arab nyelven is informálódhatnak a zarándokok.

A Jelen Idő podcast további beszélgetéseit ide kattintva hallgathatja meg.

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Az állhatatosságról

Állhatatosnak lenni azt jelenti, hogy ellenállni tudni, nemet mondani tudni. Állhatatosság az, amikor az ember a saját vágyainak, kényelemszeretetének, hiúságának… tud ellenállni, és önmagának tud nemet mondani. Sose öncélú ellenállás, hanem hűség!

Novemberben

Novemberben itt esküt szegtek,
gyaláztak törvényt, tiportak jogot.
Novemberben vörössel, vérrel
a máglya lobogott.

A türei temetőben

Nagyszülők, szülők, férj, gyermek,
Ki tudja merre, hol lehetnek,
Lent csak por, hamu, rögök,
S e rögök közé lélekben magam is elvegyülök.
2016–2025 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!