A kultúra elsőbbségét valljuk
Bő két évtizeddel ezelőtt Stanislaw Lem lengyel íróban felmerült a kérdés: hogyan lehetne az információhoz jutást egyszerűbbé és olcsóbban hozzáférhetőbbé tenni. Egy olyan „proto-tablet”-et vizionált, amelyik minimálisra tudja redukálni az energiafelhasználást, a fény- és hangkibocsátást.
Ugyanakkor az információhoz tetszőleges sebességgel és időszakban lehet hozzájutni, szükség esetén azt ismételni vagy keresni. Ezt az alkalmatosságot már régóta használja az emberiség. Könyv a neve. Információ és technológia.
A kultúra, a technika és technológia megközelítése
Megdolgozni a földet, ezzel megszerezni a betevőt, és nem kiszolgáltatottjának lenni a természet erőinek – olyan kapcsolat ez a természet és az ember között, amelyik oda-visszaáramlásban valósul meg. Értelme és eszközhasználata bevetésével hatást gyakorol a természetre és az visszahat rá. Humanizálódik, felismeréseket tesz, egyéni és társadalmi szinten egyaránt. Az agrikultúrával a teremtett világhoz kötődő mély kapcsolata tárul fel. Ennél általánosabb értelemben a kultúra kifejezést egy embercsoport szokásainak és hagyományainak összességére értjük. Egy ennél szűkebb, antropológiai meghatározás szerint a kultúra egy adott társadalom mindazon ismereteinek összessége, amelyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását biztosítják. A fennmaradás pedig mindig a reprodukciós képességet, azaz a normák befogadását és átörökítését jelenti. Abban az értelemben beszélhetünk különböző kultúrákról, amennyiben azok egyes elemeivel az ember egészét képes alakítani. Magában foglalja a tudást, a művészeteket, az erkölcsöt, a jogot és a szokást, és minden olyan képességet és habitust, amit az ember a társadalom tagjaként mondhat a magáénak.
Műszaki ismereteink és azok alkalmazása megnövelik az ember hatékonyságát és hatótávolságát. Miközben anyagokat, eszközöket állít elő és használ fel, új típusú kapcsolatokba kerül a környezetével, tehát önmagával is. Eddig csak nagy nehézségek árán tudta kezelni az előállt új helyzetet. Ennél súlyosabb megállapítás szerint az ember már nem „lát ki” a technikai környezetéből. Felszámolja a mindenhatóság látszatát, hogy a technika nem képes a saját mibenlétének és működésének a kritikájára. A humán tudományok és a technikai–műszaki alkalmazott tudományok aránya nemcsak a felhasználói területen borult fel, hanem már az oktatásban is. Olyan mélyen begyökereztek, hogy még a humán ismereteket is az eszközök közbeiktatásával érjük el. Egyes teológusok szerint a „gépekhez és a technikához való viszonyulásunk a hit egyedüli forrásává és céljává válnak”.1 Ha ez valóban bekövetkezik, az tiszta bálványimádás.
Kövesd a jót és kerüld a rosszat!
Érdemes megpróbálni elkülöníteni, és nem szembe állítani a kultúrát és a technológiát.
Mindenekelőtt rögzíteni kell a személy elsődlegességét a dolgokat megelőzően. Ugyancsak előnyt kell adni a lét teljessége számára a létezők előtt. Ez a hierarchikus megalapozás kellő biztonságot ad a transzcendencia elsőbbségének, miközben biztosítja az evilági dolgok szuverenitását. Majd szükséges elkerülni a célok és az eszközök összekeverődését. Az ember céljaként a boldogság immanens értelmezésén túl a transzcendens boldogságot, azaz az örök életet is értjük. Végezetül ügyelünk arra is, hogy az egyház tanítóhivatali tekintélyének oltárán fel ne áldozzuk akár a műszaki, akár a humántudományok egyikét se. Kerülni szeretnénk az olcsó pragmatizmust csakúgy, mint a szépelgő moralizálást. Ezért alapos megfontolást és óvatosságot igényel e két terület szétválasztása.
Jól megfigyelhető az összefonódás az alkotások továbbításának módja és az eszközei között. Hasonló a helyzet a hírközlő eszközök és a tartalmak kapcsolatánál is. Tartalom és hordozó egymás mellett, egymásra utalva léteznek. Az internet széles körű elterjedésével pedig elemien új szerkezetű kapcsolatok jöttek létre. Ezekben már nemcsak dialógus zajlik, hanem metakommunikáció is. Ennek a két területnek az érintkezési felületein történik a legnagyobb együttműködés és ellenhatás is. Történelmi példával élve a régészet és a művészettörténet egyszerre kezeli a feltárás során napvilágra került épületmaradványokat a többi írásos és tárgyi emlékkel, még ha a feldolgozás során más eszközöket használnak is. A kultúra és a technológia hierarchiáját kimondó krédót a továbbiakban elsősorban a humántudományok (art) és az infotudományok (enginering) területére alkalmazzuk. Látni fogjuk, hogy az info is milyen mélyen hatol be a társadalom minden területére.
Mindezeket előre bocsátva el kell ismerni, hogy már a II. vatikáni zsinat a tömegtájékoztatási eszközök értékei mellett aggodalmakat is megfogalmazott. Ugyanis elismerte szerepüket a pihenéshez és a kultúra terjesztéséhez, de figyelmeztetett arra a „sok kárra, amit gonosz használatuk”2 során okoznak. Ez a rövid, de határozott feddés ötvenéves, és milyen messze távolodtunk el már ettől is? Elég csak a filmművészet terén tapasztalható visszaélésekre és az abból fakadó erkölcsi károkra gondolni.
Ugyancsak kellő kritikai szellemet ajánlott Szent II. János Pál pápa 1989-ben, „hogy megfelelő eszközökkel vizsgáljuk meg a modern technika hatását az egyénre, a családra, az intézményekre és az egész modern társadalomra”.3 Az egyház egy értékelvű megközelítést alkalmazva nem általában fogadja el a kultúrát, illetve a kultúrákat sem, hanem a teremtés és a megváltás fényében rajzolja meg a helyüket. Ezek szerint a „legfontosabb követelmények azok, hogy „Értékelje az emberi személy teremtett voltát! Mint elidegeníthetetlen alkotó elemet biztosítsa a szabadságát, amit az emberi méltóság alapoz meg. Feltételezi és elvárja, hogy gondoskodó felelősséggel nyúljon a teremtett világhoz a megismerés és az átalakítás során. Végezetül pedig minden lépésének megtétele előtt vegye figyelembe az ember természetfeletti nyitottságát és ezzel az elszakíthatatlan kapcsolatát.”4
Ami a humanizációs, tehát horizontális kapcsolatot illeti, a személy tiszteletéhez párosuljon a család elsődleges értéke, mely minden emberi kultúra alapegysége.
A technika, mint az információ ekéje működik
Az információsnak is nevezett társadalom szóhasználata ritkán tisztázza, mit is ért információ alatt. Ugyanis a verbális hírtovábbítás mellett információnak nevezünk minden elemi egységet is, ami a fizika világában létrejön. Akár a szó, a hang, a fény vagy az elektromos kisülés is. Mindezek legalább is két informatív alakzatot közvetíthetnek: igen vagy nem.
A 19. századot a mechanikus fizika jellemezte, a 20. század az elektronikáé, és a 21. század a mikro-tartományoké lesz. Ez a világ a chipek világa. Ezen a szinten az elektronokból épített kapcsolók, a sejtek szintjén való orvoslás és a nanoméretekben való – a méter egymilliomod részében – anyagvizsgálat mindennapos gyakorlattá vált. Itt már nagyon nehezen különíthető el az anyag és az energia. Bonyolult megválaszolni a „mi ez” és a „mit csinál” illetve „hogyan működik” kérdéseit.
A humán tudományok is mindennapi módon alkalmazzák az így kifejlesztett eszközöket. Ennél is látványosabb a hírközlésben megfigyelhető robbanás. Ezen a területen nehezen dönthető el, hogy az eszközökben rejlő bővülés lehetőségei, avagy a közvetített információ képezi a húzóerőt. Az elsőbbség eldöntésére egy jó darabot még várni kell.
A szembenállás helyett hierarchikus rendet!
Technikatörténeti tény, hogy számos eszközt és anyagot a hadászat érdekében vagy a hadipar ösztönzésére hoztak létre. Így volt ez a legfejlettebb iparágakkal és háttértudományokkal is. Neumann János az 1940-es évek elején a hadászat nyomására kezdett el foglalkozni elméleti fizikai kérdésekkel, majd ezek matematikai útján haladva „számolóberendezéseket olyan mértékben forradalmasította, hogy az ő nevéhez kötik a modern, elektronikus számítógép megépítését. A neumanni elvek még ma is felfedezhetők számítógépek működésében.”5 Számos eszköz és eljárás viseli magán a katonai felhasználás nyomait. Szintén a II. világháború idejében Teller Ede is részt vett az atombomba előállítását megvalósító Manhattan Programban. Később a hidrogénbomba lett a fő műve, melynek működési elvét a Napban zajló fizikai folyamatokból mintázta. Az idős tudós már életében felismerte azt a visszaélést, amivel a természeti folyamatokat az emberiség elleni fenyegetéssé fordították. A Mezondal című versében így legyint az „eredményeire”: „A mezonokból mindenféle erő terem, / A végtelent mégis jobb, ha elfeledem. / Eltérések kicsit vagy nagyot mutatnak, / A mezontér kvantumai bután állnak. / Talán semmi értelme? /Bizony, semmi értelme. / Vagy, ha van neki, / Az rendkívül kicsi”. Az idős tudós életművére tekint és alig lát benne értelmeset és bizonyítva látja, hogy a fizikai lehetetlen mellett kell lennie erkölcsi lehetetlennek is.6 Az emberiség szintjén is érvényes, hogy ne tegyen meg mindent, amit megtehetne, és ne vegyen meg mindent, amit megvehetne. Erre a megkülönböztetésre kell az erkölcsi ismeretekben való jártasság.
A „minden a tiéd lesz” – kísértése
Mindaz az ismeret, amit ma egy számítógép magában foglal, az egyrészt az agy terméke, másrészt az agy modellezése. Vagyis a számítógép megalkotása és fejlesztése során az emberi agyról szerzett ismereteket is felhasználják. Azonban megkísért „a gép az ember fölött” gondolata. „Tudjuk, hogy a tökéletesedő komputervilág együtt él az emberi aggyal. Nem kétséges, a kettő közül ki volt a szülőatya, s hogy ki a programozó. (…) Kérdés: elérhető-e egy olyan fejlődési pont, ahol a gép mintegy öntudatára ébred, s emberként (vagy szuperemberként) kezd el viselkedni? Ezzel kapcsolatosan az uralkodó tudományos felfogás röviden az, hogy a komputer nem agy, s belátható időn belül nem is lehet azzá.”7 Ez mindenesetre megnyugtató. Azonban az együttműködés etikáját az agy birtokosának kell kidolgoznia!
Természetesen más tudományokkal való együttműködés is szükséges. Így az anyagtudomány, a matematika, a logika, a nyelvészet, a kommunikáció, a pszichológia és a többi. Egyáltalán nem meglepő, hogy a hagyományos értelemben vett humán és reál tudományok a legszélesebb együttműködésben dolgoznak. Ahhoz azonban, hogy az alkotó–használó ember boldogulására szolgáljon, sok feltételnek kell megfelelnie. Közhely lenne arról beszélni, hogy a számítógép mennyire nélkülözhetetlen eszköz lett. A számos tudomány mellett a teológia is teret nyit az értelem és a hit kapcsolatának feltárásában. Már Aquinoi Szent Tamás tanította a hit és az ész közti összhangot, mert „a hit fénye és az ész egyaránt Istentől származik, ezért nem állhatnak szemben egymással.”8
A követ nem elég megfaragni, kötőhabarcsra is szükség van
Az agy meghatározó területének a működése a következő: az ismeretek befogadásának, feldolgozásának és memorizálásának az a feltétele, hogy a százmilliárd agysejtünkből működésbe hozott néhány milliárd képes legyen egyszerre, egyetlen pillanatban üzembe lépni. Az üzembe lépés a köztük lévő kapcsolatot jelenti – ami egy sereg elektromos szikrához hasonló –, amelyek egy azonos pillanatban sülnek ki.
Azért, hogy ez az ismeret tartósan beégetődjön, elengedhetetlen az egyidejűség, az egyidejűséget pedig olyan idegpályák gerjesztik, amelyek érzelmekről, motivációkról – azaz belső világunkról – szállítanak impulzusokat. Ezért alapvető jelentőségű, hogy belső világunk impulzusait vonjuk be a memorizálás folyamatába, mert attól lesz az emlékkép tartós és könnyen előhívható. Az ismerettéglákat be kell vonni belső világunk habarcsával. Az ismerettégla a helyére kerül, beágyazódik, és bármikor elő lehet keresni. Ha megvan az elérési útvonal és megtaláljuk, akkor további gondolatok ragaszthatók hozzá, így új, eredeti gondolatok jönnek létre, megvalósul a kreativitás. Ha csak szörfölgetünk, azt is csak egyedül, akkor a tégla sem kerül a helyére, és habarcs sem fogja rögzíteni. Sőt a képet még azzal is bővíthetjük, hogy a különböző minőségű köveket (lásd: genetikailag meghatározottság) különböző minőségű habarccsal lehet bevonni. Ezek a sokféle bevonó habarcsok pedig az ingergazdag környezetet, választékos műveltséget, erkölcsi nevelést és katartikus élményeket jelentik. Zenével, irodalommal az érzelmi élet erősítésével, és nem utolsósorban csenddel és elmélkedéssel. Amennyiben nincs érzelmi habarcs, úgy a helyét nem képes átvenni más ragasztó, illetve szellemi kapcsolat, hanem az egyre csak termelődő lerepesztett kődarabok szanaszét hevernek. Növekvő számukat jelzi az agyi betegségek és idegi rendellenességek növekedése. Az alkoholizmus, a drogfüggés, a depresszió, a tolerancia hiánya éppúgy ide tartozik, mint az ideológiai fanatizmus és a szélsőségek térnyerése. A devianciákhoz ugyan kötődik érzelmi habarcs, de a lerepesztett kődarabokat, mint tudásegységeket nem tettük a helyükre.9
Sokak szerint megállt, egyesek szerint csak akadozik a hagyományok és ismeretek átörökítésének a folyamata. Az új generációk nem tartják érvényesnek az elődeik által hordozott tartalmakat, hanem – immár 2–3 évenként – új tartalmakra vágynak, anélkül hogy a korábbiakat be akarnák építeni, vagy fel tudnák használni.
A kultúra legismertebb tapadási és természetes helye az agy. A benne lévő agysejtek pusztulása megállíthatatlan, de lassítható folyamat. Ezt erősítik az élménybombák, az érzelmi gazdagítás, az erkölcsi fejlesztés közismerten öregedést gátló tényezők.10 Történik ez úgy, hogy az agysejtek közti kapcsolatokat állandóan működésben tartják, mégpedig úgy, hogy az érzelmi motiváció is teret kapjon. Az érzelmi indíttatás tehát meg is előzi és nyomon is követi, valamint növeli a hatékonyságát az ismeretek szerzésének. Egyszerűen kipróbálhatjuk: egy évtizedekkel ezelőtt megszerzett ismeret akkor biztos és akkor hatékonyan előhívható, ha azt egy erős benyomás is kísérte. Ez lehet egy karakteres tanár vagy egy érdekes kísérlet, esetleg egy találkozáskor hallott zenemű.
Azonban mint minden túlhajtásnak, úgy az érzelminek is van hátulütője. Ez pedig a szakbarbárság, amely jókedvűen hatalmas energiákat öl bele az ismeretek megszerzésébe, akár a tudományba is, de a lelke kiszikkad, belekérgesedik. Megújulási képtelensége miatt „egy nyomtávúvá” válik. Itt érdemes utalni a megtérésre és az állandó megtérésre való felhívásra. Annyiban van benne a megújulásra való felhívás, hogy az evangéliumban található kifejezés (metanoia) jóval gazdagabb a vallási jelentésnél. Inkább az „átformálni a gondolkodásmódot,” vagy „új szerkezetbe helyezni az indítékot” tartalmat hordozza. Új – eddig nem remélt – magaslatról látni rá az eseményekre, emberekre, világra, önmagamra. Nos, a megismerésnek azt a módját és az ebből fakadó elkötelezettséget csak az értelmét használótól, az embertől várhatunk el. Az agy által létrehozott berendezés, vagy technológia erre képtelen. „Meg kell elégednünk az emberi aggyal, amit a fejlődő természetnek hárommilliárd év alatt sikerült – sok zsákutca, félresikerült próbálkozás, változó, gyakran veszélyes környezeti viszonyok között – kialakítania. Ennek a sokak szerint csak kismértékben kihasznált, jóval nagyobb produkcióra is képes biológiai (pszichológiai) szuperkomputernek talán legnagyobb feladata: önmaga megismerése és megértése.”11
Az életet veszélyeztető direkt alkalmazások megengedhetetlenek
Az élet ellen felhasznált technika első lépése szétválasztja a nemzést az elköteleződéstől, az elmúlást az örökléttől. Az élet átadása vegyületek és eszközök területére kerül. A születés és meg nem születés csupán emberi akarat kérdésévé torzul. Pedig az emberi élet közvetlen és szándékos kioltása, az abortusz12 mindig súlyosan erkölcstelen13. A génekbe történő beavatkozás mellett megjelenik az „embergyár” és a „fajnemesítés” rémképe is. S ha emellé még az eutanáziát is besoroljuk, egészen borzalmas következményei lehetnek. Ha az élet egy probléma lesz, és nem a problémák megoldása, akkor az emberiség legszomorúbb napjait felidéző események vizionálhatók. Ezért „erkölcsileg elfogadhatatlanok”14 mindazon törekvések, amelyek az élet ellen hatnak. A magas fokú műszerezettség és a kutatói eredmények alkalmazása még egy kifinomult jogrendszerbe ágyazva sem teszi erkölcsileg elfogadhatóvá az életellenes lépéseket.
A kinyilatkoztatásra támaszkodva az egyház egyértelműen tanítja, hogy „az Isten dicsősége maga az élő ember” (Szt. Ireneusz). Sőt a keresztény tanítás egyenesen Krisztussal, a második isteni személlyel azonosítja az életet (vö. Jn 14,6). Megengedhetetlen az élet ajándékát úgy kezelni, mintha egy költségvetési csomag lenne, amit a társadalombiztosításnak kezelnie és finanszíroznia kell. Természetesen vannak az életnek alapvető szükségletei, amelyek ráfordítást igényelnek. De ezeket meghaladva az életre és az élő emberre kizárólag testi–szellemi–lelki összetettségében és az örökkévalóság dimenziójában tudunk tekinteni.
Homo intellectus, homo estheticus
Az ember leginkább a művészetek befogadásával tud megnyílni. Ebben kiemelkedő helye van a zenének, a versnek és az utóbb időben a videóművészetnek. Az érzelmek folyosóján keresztül áramlanak be a katarzist okozó művek, és ugyancsak az érzelmek folyosóján ömlenek kifelé a kreativitás által létrehozott műalkotások is. Ezért állíthatjuk, hogy az ismeret befogadása, az újdonság felfedezése csakúgy az érzelmi hatások gazdagságának van kitéve, mint a létrejövő műalkotás. Legyen az zenei, képző-, vagy iparművészeti érték.
Kodály Zoltán a maga tapasztalatai útját járva hasonló következtetésre jutott, amikor így vallott: „Olyan kevesen vagyunk, hogy a műveletlenség luxusát nem engedhetjük meg magunknak. Lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik. A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése.”
Mivel az ismeret és az azt körülvevő érzelmi környezet szorosan összetartoznak és kölcsönösen feltételezik egymást, ezért az embertelenség és a barbárság körülményei között a művészetek is csendben vannak. Ha egy társadalomba testidegen befolyások akarnak behatolni, úgy tehetik meg a legkönnyebben, ha a kultúrájukat és a vallásukat küldik előcsapatként. Az így felderített és előkészített terepet már nem védelmezik meg egykönnyen a lelki értékek. Mivel a hit és a világnézet termi a kultúrát – és nem pedig fordított a származás sorrendje –, ezért a semmi hite csak a semmi, azaz
a nihil kultúráját képes teremni, mert a posztmodern ember „úgy él, mintha Isten nem létezne”.15
A gép csak felerősíti a konzumember jelszavait: mindent!, nekem!, azonnal!
A konzumtársadalom konzum szellemisége megfertőzte a szellemi életet is. Minél gyorsabban, minél többet, minél kevesebb befektetéssel, időráfordítással közel hozni a tereket. A fogyasztást a fogyasztás kedvéért ideológia és gyakorlat sérti a teremtett világhoz való és az eszközök célszerű és bölcs használatához való kapcsolatot. Ez a piaci szemlélet benyomul az élet többi területére is. Elfogyasztja a híreket, a műsorokat, a sztárokat! E felfokozott tempó mellett nincs idő értékelni, nincs lehetőség megismerni és élvezettel használni. A folyamatos árudömping nem hagy időt a kifutásra. Jön a következő modell, amit az innováció felülről húz, az amortizáció alulról nyom – így beterítenek a felesleges tárgyak. A fejlesztők kierőszakolják azokat az igényeket, amelyeket majd ki is akarnak elégíteni. Márpedig az emberi méltóság kőbe vésett parancsa szerint a személyek mindig a dolgok és a tárgyak fölött állnak. Mivel a sorrend felcserélődött, az így előállt helyzet folyamatos hiányt szül. Íme, a boldogtalanságunk és a rossz közérzetünk gyökere. Innen ered a depresszió, az örömtelenség, a kiégés. Ettől van állandó átszervezési kényszerünk. Ezért rövidek a napok és rohanunk a teendők és önmagunk után. Vagy önmagunk elől?
Jézus mosolygós érdeklődése ma is kényelmetlenül hangzik: „Minek-kinek gyűjtögetsz? Még ma éjjel fel kell számolnod mindent. Mit ajánlhatnál fel az életedért cserébe? (vö. Mk. 8,37). Thomas Merton a személy és a tárgyak, viszonyáról a következőket írja: „Aki nem él békében önmagával, az a saját vívódásait kivetíti a környezetére is, és békétlenségével megfertőzi a körülötte élőket. Mindennél fontosabb a tetteink és élményeink minősége. Azért végezzük rosszul a dolgunkat, mert nem elégít ki, hogy annyit csináljunk, amennyit tudunk.”16 Csend, béke, ima, elmélyült gondolkodás. Mindezek többet jelentenek egy kellemes életállapotnál. A létezés, az alkotás alapfeltételei.
– folytatjuk –
1 Nyikolaj A. Bergyajev: Az ember és a technika – organizmus és mechanizmus, Budapest, Göncöl Kiadó, 2004.
2 Inter Mirifica 2.
3 Ex Corde Ecclesiae 45.
4 Ex Corde Ecclesiae 46.
5 Petz Dénes: Neumann János tudományos öröksége, előadás a Magyar Tudomány Napján 2003. november 3-án.
6 Joseph Ratzinger: A Föld sója. 187. oldal, SZIT, Budapest, 1997.
7 Hámori József: Agy és számítógép, MTA-SOTE Neurobiológia, Budapest. 1990. december.
8 Vö: II. János Pál pápa: Fides et ratio, 44.
9 Forrás: Freund Tamás (sz.: 1959) Széchenyi- és Bolyai-díjas neurobiológus, akadémikus.
10 Bolberitz Pál, Freund Tamás: Hit és tudomány, Éghajlat Kiadó, Budapest, 2010. 173-176. old.
11 Hámori József: i. m.
12 Evangelium vitae 64.
13 Evangelium vitae 56.
14 Evangelium vitae 57.
15 II. János Pál pápa: Ecclesia in Europa 76.
16 Thomas Merton: A csend szava, SZIT, Budapest, 1983. 93. oldal.
